Gépinfo

Növelte eladásait a kombájnpiacon a John Deere Észak-Amerikában

Agrofórum Online

Az elemzői konszenzusnak megfelelő, részvényenkénti 76 dollárcentes, mintegy 2017 forintnak megfelelő negyedéves osztalékot fizet a John Deere mezőgazdasági gépgyártó tulajdonosa, a Deere & Company.

Az éves hozam a számítások szerint 2,16 százalék, számolt be a Seeking Alpha. Ez mindössze két bázisponttal haladja meg az referenciaértéknek tekinthető tíz éves amerikai állampapír hozamát, amely jelenleg 2,14 százalék. Azok a részvényesek kaphatnak az osztalékból, akik június 27-én rendelkeznek a világ legnagyobb mezőgazdaságigép-gyártójának, a Deere & Company-nak a papírjaival, a kifizetés napja augusztus 1. lesz.

A társaság egyébként nemrég tette közzé a január-márciusi időszakra vonatkozó gyorsjelentését. Ebben 6 százalékkal 11,34 milliárd dollárra emelkedő teljes árbevételről és 5 százalékkal 10,27 milliárd dollárra növekvő értékesítési bevételről, illetve 6 százalékkal csökkenő 1,14 milliárd dolláros eredményről számolt be a társaság. A tisztított egy részvényre jutó eredmény az egy évvel korábbi 3,67 dollár után 3,52 dollárra csökkent. Az elemzők előzetesen kevesebb, 10,19 milliárdos értékesítési bevételt reméltek, de magasabb 3,62 dolláros egy részvényre jutó profitot jósoltak.

Az egész 2019-es pénzügyi évre a korábban jósolt 7 százalékos bevételnövekedés helyett már csak 5 százalékos pluszt vár a cég. Az adózott nyereség pedig a korábban várt 3,6 milliárd dollár helyett 3,3 milliárd dollárt érhet csak el a Deere & Company saját várakozásai szerint.

A társaság ezt részben a magasabb termelési költségekkel, valamint azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború hatásai miatt mérséklődik az ázsiai országba irányuló amerikai mezőgazdasági export. A mezőgazdaságigép-gyártó várakozási szerint ez visszaveti az ágazat bevételét és ezzel együtt a cég termékei iránti amerikai keresletet is.

Az Egyesült Államokban és Kanadában egyébként a 40 lóerő alatti teljesítményű kétkerék-hajtású traktorok értékesítése 13 százalékkal bővült a teljes piacon, a Deere & Company ennél jobban növelte eladásait. A 40 és 100 lóerő közötti és a 100 lóerő feletti kétkerék-hajtású traktorok piacán nem ilyen jó a helyzet. A piac eleve 2-2 százalékkal esett, míg a Deere & Company az előző kategóriában átlagosan, míg utóbbiban még gyengébben teljesített. A négykerék-hajtású traktoroknál viszont a 2 százalékos piacbővülésnél is jobb eladásokat mutatott fel a negyedévben a cég. A kombájnoknál a piac 11 százalékkal bővült, amit a Deere & Company nem tudott elérni, de azért bővült.

A New York-i tőzsdén jegyzett Deere & Company árfolyama a gyorsjelentés után 134,82 dollárra csökkent ám utána elkezdett emelkedni és a 150 dolláros szinthez közelít. Bár ez még így is 17 dollárnyira van a május eleji 167 dolláros értéktől. Ott vélhetően az évi átlag többszörösét elérő amerikai esőzések küldték lejtőre a kurzust. A gazdák hetekig nem tudtak rámenni a túlságosan felázott talajra, főleg az Egyesült Államok középnyugati régiójában, így nem is volt szükségük a géppark frissítésére.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

A koronavírus hatása a mezőgépgyártásra

2020. március 24. 08:03

A John Deere cég már január végén bejelentette a kínai gyárának bezárását. Az idő múlásával és a járvány terjedésével már a mannheimi gyárban is jelentkeztek fertőzések.

Max, a profi és gazdabarát szervizes - Case IH és Pöttinger gépek a Gudmon Show-n

2018. május 28. 10:53

Max nem más, mint egy képzeletbeli mezőgazdasági gépszerelő, amelyet az Agromax Gépkereskedelmi Kft. választott jelképül.

Soha nem látott képek a Dutra traktorokról - Virtuális kiállítás indult a Korbuly családról

2018. december 13. 06:49

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az idén 125. éve született Korbuly János és hozzá kapcsolódva a Korbuly család életművét összefoglaló virtuális kiállítást indított útjára.

Három modellel bővíti MF 3700-as traktorszériáját a Massey Ferguson

2019. május 18. 14:26

Az új 75, 85 és 95 LE teljesítményű MF 3700 AL verziók, most a kompakt szegmensben gazdálkodók igényeit elégítik ki, akik egy szőlőstraktornál robusztusabb, szélesebb és nagyobb teljesítményű gépet keresnek, de nincs szükségük nagy szántóföldi traktorra.