Szőlő-Bor

Megújult a badacsonytomaji borászati központ

MTI

Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig.

A pénteki átadó ünnepségen a létesítmény tulajdonosa, Laposa Bence, a Laposa Birtok Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a másfél év alatt újjáépített központban évente 450 ezer üveg italt palackoznak, ebből 50 ezer a pezsgő. Az épületben borászati üzem, bemutató tér, pezsgőkészítő üzem, vendéglő, valamint az egykori üzemeltető Barabás családot és a tulajdonos Laposa családot bemutató kiállítás kapott helyet. Jelenleg 20 féle bor szerepel a kínálatukban.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szólt arról, hogy a turizmus teljesítménye évek óta töretlenül nő, tavaly 15,5 millió vendég járt a magyarországi szálláshelyeken, az új digitális adatszolgáltatási rendszernek köszönhetően pedig hamarosan pontos és naprakész képet fogunk látni a szektor teljesítményéről. Mint mondta, a céljuk, hogy több minőségi élményt kereső turistát szólítsanak meg, és tovább emeljék az ágazat versenyképességét.

Közölte: a turizmus GDP-hozzájárulását a jelenlegi 11 százalékról 16 százalékra kívánják emelni, e célnak elérését támogatja a digitalizáció mellett ágazati adócsökkentés, a Szép-kártya és a turizmusmarketing erősítése is. Hozzátette: a belföld is húzza a növekedést, tavaly 350 ezerrel több magyar tudott itthon pihenni utazni, mint egy évvel korábban.

A turizmus stratégiai jelentőségű ágazat, amelyben a bérek növekedése és a családi vállalkozások erősödése jellemző – hangsúlyozta és kiemelte – jelenleg mintegy ezer turisztikai fejlesztés zajlik az országban.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a helyi turizmus szempontjából kiemelkedő jelentőségű a megújult központ, amely minőségi szolgáltatásokat nyújt az odalátogatóknak.

Krisztin N. László, Badacsonytomaj független polgármestere arról beszélt, hogy a Hableány már a korábbi évtizedekben is a település turisztikai központja volt. Mint mondta, megújult formájában az épület közösségi térként is funkcionál majd. Szavai szerint a térség jövőjének záloga a szőlőre és a borra épülő turizmus, ezért kiemelten fontos a beruházás, amely egy helyi család erőfeszítéseként valósult meg.

A Hableány épülete már 1883-ban is állt, az első nagy felújítás 1964-ben történt. Az épület évtizedeken át családi rendezvények helyszíne volt, szálló, bolt, étterem működött benne, majd a közelmúltban streetfood bistro.

A megújult borászati központ érdekessége, hogy az épületben egykor üzemelő posta emlékére most is lehet képeslapot küldeni a Hableányból.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

A Dóka Éva Pincészete és a Zalai borvidék

2020. február 17. 04:38

Összefogtak a borvidék borászai és életre hívták a zalai zászlósbor kezdeményezést. Az idén tavasszal bemutatkozó cuvée neve egyelőre még titok, de júniusban már kapható lesz a kereskedelmi forgalomban.

Aranyérmes bor a Balaton-felvidékről

2018. május 24. 10:27

Sárgamuskotállyal csak nemrégiben kezdett el foglalkozni a Balaton-parti borászat, a második évjárat máris nagy sikert aratott.

Rozé Rizling Jazz Napokat tartanak júliusban Veszprémben

2019. május 17. 08:34

A borászatok mellett teret kapnak a helybéli őstermelők készítményei és kézműves ételek is.

Sokkal kevesebb lesz a bor idén

2019. november 23. 19:55

Sajnos az előrejelzések bekövetkeztek: a világ borászainak összteljesítménye 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, miután éppen a legnagyobb termelőket, az európai termelés négyötödét adó Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot sújtotta a leginkább az időjárás.