Agrártámogatások

Idáig 435,7 milliárd forintot fizettek ki a Vidékfejlesztési Programban

MTI

A Vidékfejlesztési Programban (VP) már 435,7 milliárd forintot kifizettek a pályázóknak, 34,2 százalékát az 1274,6 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásnak - tájékoztatott az agrárminiszter a március végi állapotok alapján a parlament honlapján, Vadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszolva.

A levélhez csatolt részletes bontás alapján a március 31-i adat szerint a legjelentősebb tétel az agrár-környezetgazdálkodási kifizetéseké, amelyek már csaknem 58 százalékban teljesültek, meghaladva a 118 milliárd forintot.

Kertészeti korszerűsítésre, ezen belül kertészeti gépbeszerzésre 23,28 milliárd forint volt a kötelezettségvállalás mértéke, ebből 62,2 százalékot, 14,48 milliárd forintot fizettek ki. A mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére tett kötelezettségvállalás 3,66 milliárd forint volt, amelyből 2,6 milliárd forintot teljesítettek.

Az összesítés szerint a Vidékfejlesztési Programban a jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházásra 1,8 milliárd forint volt a kötelezettségvállalás, amelynek már a felét fizették ki március végéig. A mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás kötelezettségvállalása 21,17 milliárd forint volt, ebből 12,87 milliárd forint jutott el a támogatottakhoz.

A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás kötelezettségvállalás mértéke március 31-én 15,38 milliárd forintot tett ki, a kifizetések értéke meghaladta a 10,94 milliárd forintot.

Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítására 1,61 milliárd forint értékben vállaltak kötelezettséget, amelynek 97,1 százalékát fizették ki március 31-ig – derült ki az összesítőből.

Egyes állattartó telepek korszerűsítésére 451 millió forint, a baromfitartó telepekére 3,5 milliárd forint, a szarvasmarhatartó telepekére 6,2 milliárd forint, a juh- és kecsketartó telepekére 1,2 milliárd forint, a sertéstartó telepekére több mint 4 milliárd forint, a trágyatároló építésére pedig 3 milliárd forint kifizetése történt meg.

A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra 58,3 milliárd forintról van döntés, a támogatás 22 százalékát kapták meg eddig a gazdák.

Az ökológiai gazdálkodásra áttérésre, illetve ökológiai gazdálkodás fenntartására 62,3 milliárd forintra rúg a kötelezettségvállalás, ennek 31,2 százalékát már megkapták a támogatottak.

Jelentős forrás, 113 milliárd forint megy mezőgazdasági termékek értéknövelésére a feldolgozásban, ebből egyelőre 14,7 milliárd forint jutott el a pályázókhoz. Jelenleg 17 százalékos a kifizetés a borászati termékfejlesztések és erőforrás-hatékonysági támogatások esetében, itt 34,3 milliárd forint a teljes kötelezettségvállalás.

Nagy István a képviselő érdeklődésére közölte azt is, hogy a Magyar Halgazdálkodási Operatív Programban (MAHOP) március 31-én 7,9 milliárd forint értékben vállaltak kötelezettséget, amelyből az adott napig 2,4 milliárd forint (30,9 százalék) kifizetése történt meg.

Az összesítő szerint egyebek között 561 millió forintot fizettek ki a halfogyasztás népszerűsítésére szolgáló kommunikációs és promóciós kampányra, 761 millió forintot a környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítására, 347 millió forintot a halgazdálkodással kapcsolatos adatgyűjtésre, a DCF projekt megalapozására és végrehajtására, valamint 453 millió forintot az akvakultúrába történő termelési célú beruházások támogatására.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Az ország egyik legsokoldalúbb tájegysége, a Pilis – avagy a Pilisi Sziklák Natúrpark egyedi sajátosságai

A térség bővelkedik kilátópontokban, melyekről lenyűgöző panoráma tárul fel nem csupán a természeti képződmények tekintetében, hanem a pilisi tájhoz kapcsolódó épített örökséget szemlélve is.

26 százalékkal csökkenhet a vidékfejlesztésre fordítható forrás

2019. október 15. 09:29

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. október 14-i ülésén Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam agrárminisztere támogatta azt a közös nyilatkozatot, amely a Közös Agrárpolitikára (KAP) fordítható források jelenlegi szinten történő megtartását szorgalmazza a következő uniós költségvetési ciklusban.

61,5 milliárd forint vidékfejlesztési forrást fizettek ki az első félévben

2018. október 11. 09:15

A vidékfejlesztési intézkedésekre fordított támogatási összeg 18,8 milliárd forinttal, a nemzeti támogatások összege 804 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbi összegeket.

Idén is lesz zártkerti revitalizációs program

2019. július 3. 08:03

A zártkerti revitalizációs programmal szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újrainduljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével.