Életmód

Idén is díjazták a legkiválóbb pálinkákat

MTI

A Nemzeti Pálinkakiválóság Programban idén is díjazták a legkiválóbb pálinkákat, 24 pálinkaház 157 termékével nevezett a 2019-es megmérettetésre, közülük 22 pálinkaház, 93 pálinka terméke került be a nemzeti pálinkakiválóságok sorába - mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán Budapesten a díjátadó rendezvényen.

Zsigó Róbert felidézte, a minisztérium még 2014-ben indította el a Nemzeti Pálinkakiválósági Programot, amelynek célja, hogy a magyarországi minőségi pálinkákat megismertesse bel- és külföldön egyaránt.

A pálinkafőzésben rejlő gazdasági potenciált mutatja, hogy a kereskedelmi főzdék által készített párlat mennyisége 2014-ben 723 ezer hektoliterfok volt, 2017-ben viszont már meghaladta az 1 millió hektoliterfokot.

Zsigó Róbert közölte, az idei programban több újdonság is volt. A versenybe a pálinkaházak minimum három, maximum kilenc féle pálinkával nevezhettek, az öt alapkategóriából (vilmoskörte, körte, kajszi, szilva, illatos szőlő) legalább hármat meg kellett jeleníteniük.

A díjaknál is történt változás, a minisztérium létrehozta az Agrárminisztérium Pálinkája 2019 című oklevelet. Az elismerést elsőként a Márton és Lányai Pálinkafőzde magyar kajszibarack pálinkája érdemelte ki – mondta az államtitkár.

A pálinka az elmúlt két évtizedben megújult, ebben a folyamatban fontos szerepe volt a fogyasztói szokások átalakulása mellett a termelőknek is, akik a hagyományos (szilva, kajszi, törköly) alapanyagok mellett újakat (például feketeribizli) is kipróbáltak – tette hozzá.

A pálinka a magyar kultúra büszkesége, egy hungarikum. „Gyümölcs párlatot bárhol készíthetnek, pálinkát azonban csak Magyarországon, csak magyar gyümölcsből” – mondta az államtitkár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

2020. szeptember 30. 04:36

A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Megjelent a Fa Book frissített verziója a kirándulószezonra

2020. szeptember 15. 09:50

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az Egyesület az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot hirdetett meg a Facebookon, amely az alkalmazás használatára és a beazonosított fákról készített képek posztolására invitálja a természetbarátokat.

Leonardo di Caprio is érdekelt húshelyettesítők piacában

2020. szeptember 10. 13:07

A hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsákat gyártó Beyond Meat Sanghajban épít új üzemet. Közben a világszerte csaknem 16 ezer kávézót működtető Starbucks is bejelentette, hogy növényi alapú termékkel bővíti az ázsiai kínálatát. A vegán árucikkek egyik nagy beszállítója egyébként pont a Beyond Meat.

STIHL Gépforgatók nyereményjáték: humor, kreativitás, értékes nyeremények

2020. szeptember 9. 14:30

Hatalmas sikert aratott a STIHL Gépforgatók nyereményjátéka, amelyben a legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkező kertészeti gépeket gyártó vállalat új influenszereit kereste.

Megemelt chipsadó: idén 57 milliárd forint bevételt eredményezhet

2019. január 19. 10:38

Január elsejétől általánosan húsz százalékkal emelkedett a népegészségügyi termékadó (neta) az egészségi kockázatot jelentő ételeknél és italoknál, emellett az adóköteles italok körébe tartozik a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is.

Díjátadó ünnepséggel vette kezdetét a 20. Gyulai Pálinkafesztivál

2019. április 13. 09:54

A pálinkafesztivál nyitónapján bemutatták a Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkáját is, amely magyarországi pálinkákból és határon túli párlatokból készült. A közönséget a pálinkák és a gasztronómiai bemutatók mellett számos koncerttel várják.

Fokozottan ellenőrzik a pálinka-előállítókat és -forgalmazókat

2019. november 19. 13:09

Az ellenőrzés-sorozat az üzemeket, a kereskedelmi egységeket és a vendéglátóhelyeket egyaránt érinti. Az eddigi tapasztalatok vegyesek, de mindenképp pozitívum, hogy túlnyomó többségében csak kisebb hibákat találtak az ellenőrök.

Balaton Open – nyílt, nemzetközi párlatverseny

2018. március 23. 06:59

Izgalmas, újszerű, formabontó párlatversenyt szervez egy maroknyi csapat.