Növénytermesztés

Áremelkedést okozhat a csökkenő ausztrál búzaexport

Syngenta Blog

Az Ausztrál Mezőgazdasági Tudományok Irodája (ABARES) bejelentette, hogy a búzaexport mindössze 11,7 millió tonna lesz, míg az előző, márciusi becslés még 14,2 millió tonnáról szólt. Ausztrália keleti partvidékén ugyanis az elmúlt fél év során a szokásosnál 40 százalékkal kevesebb eső esett.

A gyengülő ausztrál export hatással lesz a globális referenciaárakra, amelyek május elejétől számított hat hét során már amúgy is közel 30 százalékot emelkedtek az alacsonyabb globális készletekkel kapcsolatos aggodalmak miatt.

A búza exportjának csökkenése valószínűleg komoly gondot okoz Ausztráliának, ahol a búza az évi 50 milliárd ausztrál dolláros (34,39 milliárd USD) forgalmú mezőgazdaság legjövedelmezőbb terméke.

Most pedig az aszály miatt búzabehozatalra szorultak a kontinens nagy végfelhasználói. Több mint egy évtizede ez volt az első külföldről származó búzaszállítmány – jelezte a mezőgazdasági tárca, az ABARES pedig közleményében hozzátette, hogy várhatóan további búza és egyéb gabona behozatalára vonatkozó engedélykérelmet is be fognak nyújtani a végfelhasználók.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Hat napja csökken a kukorica ára

2019. november 8. 06:38

Egymást követő hat napja esik a kukorica ára Chicagoban. A vékánkénti ár 0,5 százalékkal 376 dollárcentre csökkent.

Egy hónapos mélyponton a szója ára

2019. november 13. 10:17

Enyhe, 0,1 százalékos csökkenést követően 916,75 dollárcentre süllyedt a szójabab vékánkénti ára. Ez jó egy hónapos mélypontot jelent a termény kurzusában.

A szója ára csökkent, de a búza és a kukorica drágult

2019. szeptember 19. 08:47

A kínai szójavásárlásokkal kapcsolatos hírek is alátámasztották a csökkenő trendet.

Idei SAATEN-UNION-kalászosfajták

2020. július 31. 13:02

A szélsőségesen változó időjárási és piaci körülmények olyan kalászosfajtákat igényelnek, amelyek nagyobb termőképesség, jobb stressztűrés és magasabb szintű betegség-ellenállóság mellett tudják biztosítani az élelmiszer- és a takarmánycélú alapanyagot.