Növénytermesztés

Támogatási feltétel a minimumkövetelmények betartása

(NAK/ Sztahura Erzsébet)

A jogszabályok alapján a területhez kötődő közvetlen és egyes vidékfejlesztési támogatásoknál is jogosultsági feltétel – azaz a támogatás nyújtásának alapja – a területeken az ún. minimumkövetelmények betartása (MINK), melyeket hazai viszonylatban a 10/2015 (III.13.) FM rendelet 2. §-a foglalja magába.

A gazdálkodóktól tehát az érintett támogatásokért cserébe az alábbi minimumkövetelmények teljesítése elvárt.

A szántóterületen, az állandó gyepterületen vagy az állandó kultúrával fedett területen a gyomok – beleértve a veszélyes gyomnövényeket, valamint a nádat – és a hasznosítás szempontjából nemkívánatos fás szárú növények legfeljebb olyan mértékben lehetnek jelen, hogy nem áll fenn a szántóterület, az állandó gyepterület vagy az állandó kultúrával fedett terület nagymértékű, súlyos lágyszárú vagy fás szárú vagy nagymértékű, súlyos és maradandó fás szárú gyomosodása.

Nagymértékű, súlyos, lágyszárú gyomosodás akkor áll fenn, ha a vizsgált parcellán virágzó veszélyes gyom vagy a földterület 50%-át meghaladó mértékű lágyszárú gyomnövény található. (Veszélyes gyom: parlagfű, aranka, vaddohány)

Nagymértékű, súlyos, fás szárú gyomosodásról akkor beszélhetünk, ha a vizsgált parcella esetében a földterületen 100 db/hektárt meghaladó mértékben található olyan fás szárú növény, amely lombkorona alatti területe nem tartalmaz legeltethető vegetációt, vagy a fás szárú gyomnövény eltávolítása az alapkultúra károsodása nélkül nem hajtható végre, és a terület a vegetációs idő alatt mezőgazdasági művelésre alkalmassá tehető;

Gyepek esetében nem fordulhat elő túllegeltetés, amelynek során a gyep foltokban kiritkul, és a talajfelszín legalább 50%-ban fedetlenné válik. Továbbá gyepek esetében a gyepalkotó fűfajok – nem beleértve a nádat – és takarmánynövények túlsúlyban legyenek, és ne legyen a területen az előző évről olyan növedék, amelynek szaporító képletei is elnyíltak.

Amennyiben a gazdálkodó fenti jogosultsági feltételeket nem tudja betartani, úgy pl. a SAPS, a Zöldítés, a termeléshez kötött támogatásokra adott területen nem lesz jogosult. Ugyanez vonatkozik az Agrár-környezetgazdálkodás/Ökológiai gazdálkodás VP intézkedések esetére is. Amennyiben valamely vis maior ok következik be, s az bejelentésre és elfogadásra is kerül, úgy a gazdálkodó a vis maior ok fennállásáig mentesül a kötelezettség alól. Amennyiben azonban a vis maior kérelemben a minimumkövetelmények be nem tartása is jelölésre kerül, de a vis maior nem kerül elfogadásra, úgy sajnos a minimumkövetelmény meglétének hiánya miatt meg nem felelés állapítható meg, azaz a táblára jutó kifizetés elutasításra kerülhet.

A gyomosodás elleni védekezés hiánya nem KM (Kölcsönös megfeleltetés) előírás, tehát nem azt kell jelölni a kérelemben, hanem a minimumkövetelményt (MINK). Vis maior ok hiányában az előzőekben leírtak szerint, a táblára adható támogatás adott évben lenullázódik, s még a túligénylés szankcióját is magával hozhatja!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Az agrártámogatási rendszer stabilan segíti a gazdálkodók finanszírozását

2020. február 9. 07:22

A 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásainak több mint 50 százalékát fordítják fejlesztések támogatására, ennek keretében eddig 695 milliárd forintnyi beruházáshoz kapcsolódóan született támogatói döntés.

Ismét szőlő szerkezetátalakítási támogatás!

2018. november 7. 09:08

A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el.

Újabb magyarországi támogatás az erdélyi mezőgazdaság számára

2019. május 24. 08:37

A magyarországi támogatással együtt, a következő két évben mintegy 300 millió eurónyi fejlesztés valósulhat meg a székelyföldi, erdélyi mezőgazdaságban.

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! - 2. rész: A KM általános alapszabályai

2019. december 14. 04:36

A kölcsönös megfeleltetés rendszerében érintett támogatások igénybevételéhez szükséges a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) fenntartása.