Agrártámogatások

A tavalyi összeg kétszerese áll rendelkezésre a tanyafejlesztési programban

MTI

A tanyafejlesztési program keretösszegén belüli arányokat úgy állapították meg, hogy a tanyagazdaságok és a tanyákon élők több forrást kaphassanak, mint az önkormányzatok, ugyanis az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ő forrásigényük nagyobb - mondta Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: az önkormányzatok a tanyagondnoki szolgálathoz szükséges eszközök vásárlásához 2 millió forint támogatásra pályázhattak, a külterületeken lévő közösségi terek építéséhez pedig legfeljebb 4 millió forintra. Ha egy önkormányzat korábban már kedvezményezett volt, az nem zárta ki, hogy újra pályázzon, hiszen több olyan tanyás térség is lehet a külterületén, amelyet fejleszteni kíván – mutatott rá.

A kormány 2011-ben indította el a tanyafejlesztési programot, amelynek idei keretösszege 2,4 milliárd forint, duplája a tavalyinak. Alapvető érdek, hogy az infrastrukturális fejlesztések megvalósulhassanak, az egész nemzeti tanyaprogram azért indult el, hogy a tanyasi életforma megmaradjon, az ott élők, gazdálkodók élete könnyebb legyen – hangsúlyozta az államtitkár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Szőlőültetvények: február 15-től adhatók be az egyéni tervek

2018. február 14. 08:48

Megjelent a kincstár közleménye a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és átállításához igényelhető támogatások igénybevételéhez szükséges egyéni tervekről, amely a 2017/2018-as borpiaci évre vonatkozik.

76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására

2018. március 28. 11:27

A Vidékfejlesztési programban 76 milliárd forintot különítettek el a fiatal gazdák támogatására, a keretösszeg mintegy 50-50 százalékban oszlik meg a beruházások és az induló gazdák támogatása között. 

Beadható a dohánytermelők kötelezettség-megosztási kérelme

2018. március 23. 10:24

Megjelent a 14/2018. (III. 14.) számú kincstári közlemény a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban történő 2018. tárgyévi kötelezettség-megosztásról.

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.