Növénytermesztés
Fizetett tartalom

RAPOOL-REPCÉK. DYNAMIC – modern idők modern hibridje

Nemesítőink az új DYNAMIC hibridben minden olyan tulajdonságot kombináltak, amely egy modern hibrid esetén elvárás.

Kimagasló egészségcsomagjában megtalálható a már jól bevált RLM7-es fómarezisztencia-gén, amely a korai őszi fómafertőzés ellen nyújt védelmet. A tarlórépa sárgaságvírusának ellenáll, aminek köszönhetően vírusfertőzés esetén a növényben a kórokozó részecskéi szignifikánsan kisebb koncentrációban fordulnak elő más hibridekhez képest. Jól tűri a szárazságot, kiemelkedő vitalitása és kipergés-ellenállósága lehetővé teszi kései betakarítását, és elősegíti a magas hozamokat. A DYNAMIC egy új repcehibrid-generáció első tagja, amellyel szélsőséges időjárás esetén is stabilan magas terméseredményeket lehet elérni.

2018-as hazai vizsgálataink során azt tapasztaltuk, hogy a hibrid őszi fejlődése kezdetben lassabb volt, majd robbanásszerűen megindult. Jó fagytűrésű, tavaszi fejlődése közepesen gyors, virágzási ideje közepes, érésideje pedig középkései. Eddigi kísérleti eredményeink alapján elmondható, hogy a DYNAMIC gabona- és széles sortávú vetéstechnológiával is eredményesen termeszthető.

Terméspotenciálja kimagasló, ezt bizonyítja a tavaly Polgárdi határában beállított fejlesztői kísérletekben elért közel 5,5 t/ha-os terméseredménye, amit a Magyar Kukorica Klub hitelesített. Jó alkalmazkodóképességének köszönhetően mind magas, mind alacsonyabb technológiai színvonalon eredményesen termeszthető hibrid.

DYNAMIC:

  • Vitalitásának köszönhetően szélsőséges időjárásban is stabilan magas hozam
  • RLM7-fómarezisztencia, tarlórépa sárgaságvírusa és kipergés-ellenállóság
  • Rugalmas vetés- és termesztéstechnológia, akár késői betakaríthatóság
  • Rovarölő szerrel csávázott vetőmag elérhető

Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

A RAPOOL repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Válasszon az Önhöz legközelebb álló fajtákból!

2018. március 22. 07:58

Sikeres növénytermesztést, és a fajták között jó szemezgetést kíván az Agromag Kft.!

Éghajlatváltozás: veszélyben a világ vetőmagszéfje!

2019. március 17. 12:38

A sziklába épített vetőmagszéfben az állandó mínusz 18 fokos hőmérséklet gondoskodik arról, hogy a magvak termékenyek maradjanak. A magtár akár 4,5 millió növényfajta magját is tárolhatja.

UMBERTO KWS – A jövő piacvezető hibridje

2019. július 17. 06:33

Az UMBERTO KWS a magyar repcetermesztés egyik legkiforrottabb hibridje. Több éves kísérleti munka és tesztelést követően került a hazai repce piac élére.

A keresztesvirágúak földibolhái

2019. március 29. 10:37

A káposztaféléket már az ókori rómaiak is ismerték és nagyra értékelték, orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták. Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, a hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék élettani szempontból számos előnyös tulajdonságokat hordoznak, magas a vitamin- (B1, B2, K1 és C), az ásványianyag- és a rosttartalmuk, így kedvelt élelmiszernövények.