Agrártámogatások

5200 hektárra nyújtottak be zöldszüreti támogatási kérelmet

MTI

A szőlőterület kevesebb mint 8 százalékára, mintegy 5200 hektárra nyújtottak be a szőlő és borfelesleg piaci zavarainak megelőzésére szolgáló, zöldszüreti támogatási kérelmet a szőlőtermelők június 11-ig a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) - közölte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az MTI érdeklődésére.

A HNT emlékeztet, hogy a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet tavalyi évről szóló piaci tanulmánya szerint 2018-ban a fogyasztásnál 46 millió hektoliterrel több bort állítottak elő a világon, a bortermelés csaknem 18 százaléka – termelési többletként – kiélezett versenyhelyzetet eredményez, amely hat a 2019. évi magyarországi szüretre és szőlőfelvásárlásra is. A piac rövidtávú szabályozására a Közös Agrárpolitika (KAP) két intézkedést tesz lehetővé a tagállamok számára: a zöldszüretet és a krízislepárlást.

A zöldszüret a még éretlen állapotban lévő szőlőfürtök teljes eltávolítását jelenti. A zölden leszedett szőlő egyéb célra nem használható fel.

Magyarországon az idén először támogatják a zöldszüretet, amely elsősorban azon szőlőtermelőknek jelent gyors pénzügyi segítséget, akik nem rendelkeznek felvásárlási szerződéssel. A zöldszüretre önkéntesen jelentkezhettek a szőlőtermelők.

A zöldszüretért járó kompenzáció kizárólag uniós forrásból származik, kifizetését a kap határozza meg. A támogatás összegét az adott szőlőterület előző két évének átlagos terméshozama határozza meg, összege hektáronként 300 ezer-1,1 millió forint lehet. A támogatást a Magyar Államkincstár november 15-ig fizeti ki azon termelőknek, akik a zöldszüretet szabályszerűen elvégezték – írta a HNT.

A krízislepárlás a borászatoknál felhalmozott felesleges borkészletek levezetésére szolgáló, rövid távú intézkedés: a gyengébb minőségű borkészletek lepárlásával tárolókapacitásokat biztosítanak az idei szüretben. A rendelet várhatóan júliusban jelenik meg, annak kihirdetése ugyanis az Európai Bizottság jóváhagyásához kötött.

Krízislepárlás az elmúlt 10 évben nem történt, utoljára 2009-ben vezetett be szeszesitalpiaci lepárlást Magyarország a hatályos közösségi jogalap alapján. A 2012-ig igénybe vehető támogatás szőlőterületre vetített hektár alapú kifizetést tett lehetővé, ekkor 1300 hektárra, 1,775 millió eurót fizetett ki uniós forrásból a magyar állam.

A HNT kiemelte: mindkét intézkedés célja, hogy védőhálót nyújtson a piaci zavarok következményeinek leginkább kitett szőlőtermelők és borászatok számára, enyhítse a túlkínálatot a szőlő- és borpiacon, valamint csökkentse a szüreti időszakban a piaci feszültségeket. Ezen intézkedéseket jellegükből adódóan rövidtávú lehetőségként kell értelmezni, hiszen a fenntartható magyar szőlőtermelés és borágazat érdekében hosszú távú, összehangolt cselekvési tervre van szükség. Mindezek érdekében egy olyan intézkedési csomagot dolgoznak ki idén, amely a magyar bor minőségorientált fejlesztését és ezáltal az ágazat jövedelmezőség javítását szolgálja – közölte a HNT.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Gazdainfó: Zökkenőmentesen indult az Egységes Kérelmek beadása

2020. április 16. 10:39

Április 6-án megkezdődött az idei egységes kérelmek (EK) beadása.

Fontos lesz a környezet- és éghajlatvédelem a 2020 utáni közös agrárpolitikában

2019. augusztus 27. 08:33

Akik a kötelező minimumon túl további követelményeknek tesznek eleget, az éghajlat- és környezetvédelmi önkéntes támogatási rendszer (öko-rendszerek) lehetőséget biztosítana arra, hogy az alaptámogatáson felüli kiegészítő támogatásban részesüljenek.

A mezőgazdaság digitalizációjának fejlesztése a siker útja

2018. február 27. 10:42

A városi övezetek és a vidéki térségek szélessávú internet lefedettsége között jelentős a különbség.

Gazdainfó: sertéspestis, madárinfluenza és adminisztrációs határidők

2020. január 8. 04:37

A Gazdainfó rovatunk mostani cikkéből tájékozódhat a gazdákat érintő aktualitásokról és fontos közelgő határidőkről.