Mi okozza narancssárga foltok kialakulását a körtefa levelein?

Agrofórum Online

Sz. Endre kérdése: Körtefám levelein narancssárga színű foltok jelentek meg. Mi okozza a tüneteket?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körtefákon, elsősorban azok levelén, ritkábban a hajtáson és gyümölcsein okoz tünetet a körterozsda (Gymnosporangium sabinae). A kórokozó spóráinak kifejlődéséhez két gazdanövényre van szüksége, köztes gazdája a körte, főgazdája pedig a borókafajok (Juniperus sp.). A leveleken kezdetben a tünetek 5-10 mm-es, sárga, ovális alakú foltok formájában jelennek meg. A halványzöld foltok idővel sárgulnak, majd narancsvörös színűek lesznek, udvaruk pedig sárga színű marad. Ezek a foltok fokozatosan nagyobbodnak, megvastagodnak.

A levél színén kialakulnak az apró, sötétbarna, feketés képletek, amelyek kissé kiemelkedő pontok formájában észlelhetők. A levél fonáki oldalán pár mm nagyságú kiemelkedő világosbarna színű un. ecídiumok (gombaképletek) fejlődnek ki. A levélen, hajtáson és terméseken is megjelennek az ecídiumok, melyeket vastagodás is kísér. A borókafajok hajtásain orsó alakú megvastagodás található a károsítás helyén. A fertőzött vesszők évről-évre vastagodnak, ezen a helyen a kéreg felrepedezik, és a többéves fertőzött vessző elhal.

A gomba gazdaváltós faj, vagyis először a borókát fertőzi, ahol a kórokozó az orsószerűen megvastagodott vesszőiben micélium formában telel át. Tavasszal a kifejlődött spórák légmozgás segítségével jutnak a körtefa levelére, megfertőzik azt, majd hamarosan megjelennek a levelein a sárga foltok is. A gomba kifejlődése két különböző növényhez kötött, ezért a fertőzés létrejöttének feltétele a két növény közelsége is.

A körtefajták körterozsdára való érzékenysége között különbséget nem lehet tenni. Az egyes borókafajok viszont eltérő érzékenységűek, vagyis a betegség ellen, a nem fogékony, vagy kis mértékben fogékony borókafajok ültetésével is védekezhetünk. Amennyiben körtefáinkat rendszeres védjük a körtevarasodás kórokozója ellen, rendszerint e betegség ellen már nem szükséges a kémiai védekezés. A készítmények közül a difenokonazol, ciprodinil, mankoceb hatóanyagok eredményesen használhatók.

Miért fejlődik néhány szőlőhajtás nagyon erőtlenül?

2019. június 27. 10:47

K. Szabolcs kérdése: Szőlőültetvényemben több tőkén is gyengén fejlődő hajtásokat vettem észre. Mi okozhatja a problémát?

Mi okozza vörösbarna foltok kialakulását a korallberkenye levelein?

2020. február 21. 05:38

H. Franciska kérdése: Korallberkenye bokromon vörösbarna foltok szaporodtak el, ezek a levelek le is hullanak. Mi okozza?

Levéltetvek is okozhatnak súlyos betegségeket a burgonyában

2019. május 29. 04:37

Fontos tisztában lenni azzal, milyen betegségek fordulhatnak elő a burgonyanövényeken, hogy időben meg tudjuk tervezni a védekezést az esetlegesen felbukkanó kórokozók ellen.