Növénytermesztés

„Elértük már az 5,7 tonnát is” – Kiváló tapasztalatok az UMBERTO KWS repcével! (Nyárlőrinc)

Agrofórum Online

Ifjabb Forgó István családjával a Kecskemét mellett fekvő, Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincen gazdálkodik 600 hektár saját területen, ami mellett további 600 hektáron bérmunkát is végeznek. Az őszi káposztarepce, az őszi búza, az őszi árpa, a kukorica és a napraforgó mellett ipari paradicsomtermesztéssel is foglalkoznak, ráadásul tejelő és húshasznú marháik is vannak.

„Kicsit homokba hajló, középkötött területeken dolgozunk, megközelítőleg 30-35 koronás földeken. Persze vannak ennél gyengébbek is. A repcetermesztést 2008-ban kezdtük, azóta szépen emelkedik felfelé a terméseredmény, elértük már az 5,7 tonnát is” – mondta el az Agrofórum videójában a gazdálkodó, aki már 2010 óta használja a KWS termékeit. Ezekre általánosságban is jellemző a gyors fejlődés és a jó termésképesség, valamint a viharállóság, az UMBERTO KWS hibridre pedig különösen igaz mindez.

„Tavaly 10 hektáron próbáltuk ki az UMBERTO KWS-t. A tábla másik felére egy másik terméket vetettünk, így hasonlítottuk össze a növényeket. Szembetűnő volt, hogy az új hibrid sokkal jobban bírta a vihart, mint a korábbi” – fogalmazott ifjabb Forgó István. Hozzátette, hogy mindezek mellett az UMBERTO KWS egy tonnával többet is termett, ezt követően pedig nem meglepő, hogy 2018-ban már a teljes területen, 135 hektáron ez a vetőmag került a talajba – természetesen gondos előkészítés után.

„Az elővetemény őszi búza és őszi árpa volt. A talajmunkák egy tarlóhántással kezdődtek, majd a tarlóápolás, középmély lazítás következett. A magágyat szántóföldi kultivátorral készítettük, augusztus 25-én pedig egy direktvetőgéppel kezdtük el a vetést. Ezt megelőzte a komplex műtrágya kijuttatása. Az ősz folyamán a repce két regulátoros és egy rovarölő szeres kezelést kapott. Tavasszal három adagban elosztva 600 kilogramm nitrogén műtrágyát juttattunk ki, ami mellett két gombaölő szeres és két rovarölő szeres kezelés is történt.”

A fómarezisztens, valamint a fehérpenészes szárrothadással szemben is ellenálló UMBERTO KWS repce 500 000-es tőszámmal, dupla gabonasortávra került a talajba, az állomány pedig július első napjaiban nagyszerű állapotban várta a betakarítást, a becők tele voltak, a gyökérzet erősnek látszott, és az elágazások száma is megfelelően alakult.

„Ami nagyon látványos különbség volt, hogy az öntözött területen két héttel tovább virágzott az UMBERTO KWS, mint a nem öntözött esetében. Emellett végeztünk egy kísérletet is, ami során egy fél hektáros területen kihagytuk a gombaölő szeres kezelést. Ezen a részen szintén sokkal hamarabb ért véget a virágzás” – tudtuk meg ifjabb Forgó Istvántól.

„Az UMBERTO KWS hibridet azért ajánlanám a gazdatársaimnak, mert nagyon jó a viharálló-képessége, és az aszály ellenére is jó termésátlag ígérkezik.”

Ha Ön is szeretne Umberto repcét vetni a következő szezonban, keresse a KWS Magyarország Kft. munkatársait.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Integrált termesztés a kertészeti és szántóföldi kultúrákban

2018. december 10. 12:06

A technika napjainkban zajló robbanásszerű fejlődése következtében a mezőgazdaságban is nő a kutatás-fejlesztés súlya, fokozódik az igény arra, hogy új tudományos eredményeken alapuló technológiák váljanak elérhetővé.

A kukorica drágulása kivételnek számított

2020. május 13. 08:03

A kukorica piacán az határozta meg a hangulatot, hogy az Egyesült Államok mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) becslései szerint idén 33 évet követően a legmagasabb szinten alakulhatnak a készletek az országban.

Hat hetes csúcson is járt a szójabab árjegyzése

2020. március 4. 07:47

A szójabab ára a tonnánkénti 332,25 dolláros szintre került, de korábban ennél magasabb szinten is kötöttek üzletet.

Hogy Önnek is megérje… és a tavaszt is! – Repce Kondi Pack

2018. szeptember 14. 08:12

Az intenzív repcetermesztést és a magas termésátlagot megcélzó termelők elengedhetetlen technológiai eszköze az őszi gombaölő szeres védekezés és egyben a regulátorhatás biztosítása.