Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A biztosabb repcekelésért

LUMIPOSA-val nagyobb a biztonság a RAPOOL-repcék vetésekor.

A hosszú távú tapasztalatok alapján elmondható, hogy a vetésidő-intervallum közepe jelenti a legbiztonságosabb választást. Már csak növény-egészségügyi szempontból is a legjobb, mivel ezek a vetések vészelhetik át a legnagyobb eséllyel a kártevők és betegségek támadásait, igaz, a károsítók nem szokták a naptárt figyelni. A biztonság kedvéért érdemes kicsit többet vetni, az emelt vetésnormával ugyanis kisebb mértékű pusztulás esetén pótolhatjuk a keléskor hiányzó növényeket. Az évek során a csírakori betegségek elleni védekezésben a TMTD+DMM kombinációja már többször bizonyított, de fel kell készülnünk arra, hogy ez a csávázási lehetőség már csak 2019-ben áll a rendelkezésünkre. A magyar és európai hatóságoknál ma már több gombaölő és csávázó hatóanyag is engedélyeztetési eljárás alatt van, és előfordulhat, hogy még ebben az évben, korlátozott mennyiségben ugyan, de rendelkezésre állnak új készítmények.

A LUMIPOSA másra helyezi a hangsúlyt / Új szempontok a LUMIPOSA használatakor
A LUMIPOSA-val végzett csávázásnak köszönhetően a káposztalégy kártétele lényegesen csökkenthető, enyhíthető a korai repcebolha-kártétel, illetve a lárvafertőzés visszaszorítható. A néhány évente súlyos károkat okozó repcedarázs ellen a LUMIPOSA kifejezetten hatásosnak bizonyult. A gyakorlatban, a repcetáblákat szemlézve azt tapasztalhatjuk, hogy a kezelt területen magasabb a növényszám, erősebben fejlődnek a növények. Ez műholdas vagy drónnal készített biomasszatérképeken is szembetűnő, amelyek nagyban segíthetik a tápelemek precíziós kijuttatását is. A LUMIPOSA értékes napokkal hosszabbíthatja meg a vetésidőt, mind korai, mind pedig kései vetés esetén. A fiatal növények számára kellő biztonságot ad és erőteljesebb fejlődést biztosít, elősegítve a kiegyensúlyozott őszi növekedést.

Ha a csávázással kapcsolatban további információkra lenne szüksége, keresse fel honlapunkat!
www.rapool.hu

Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

A RAPOOL repcevetőmag-katalógusa letölthető ide kattintva.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

„Önellátóak vagyunk a vetőmag és a nemesítés tekintetében” - A KWS 20 éve veti a jövőt Magyarországon

2020. január 29. 16:42

Ha a magyar vetőmag-piacot összehasonlítjuk a régióssal, akkor azt látjuk, hogy a hazai termelők igényesek a genetikára, a csávázószerekre, és sokkal fejlettebb az agrotechnikájuk.

SAATEN-UNION-hibridbúzák terméseredményei, 2014-2018

2019. július 11. 09:03

A Magyar Kukorica Klub 2014 és 2018 júliusában öt-öt, 2015 és 2016 júliusában hat-hat, 2017 júliusában pedig hét helyszínen végzett terméstanúsítást a SAATEN-UNION Hungária Kft. megbízásából.

Hibridbúza. Őszi búza. Állománymustra, javaslatok a szükséges és ajánlott tavaszi beavatkozásokra

2019. február 8. 12:16

A mezőgazdaságban dolgozók hozzászoktak és kénytelenek elfogadni a tevékenységüket rendszeresen és igen változatosan befolyásoló időjárás okozta problémákat. A termesztési – agroökológiai – környezet dinamikus változásai ennek megfelelően évről évre sok feladatot adnak a gazdálkodóknak.

Növekszik a fémzárolt vetőmag felhasználás

2018. december 13. 15:16

Magyarország a világ hatodik legjelentősebb vetőmag-előállítója, évente csaknem 100 ezer tonna vetőmagot értékesít a külpiacokon. Az export a teljes vetőmagtermelés valamivel több mint egyharmadát adja.