Állattenyésztés

Évekig emelkedhet a sertéshús ára

Inforádió/Világgazdaság

A következő 4-5 évben folyamatosan emelkedhet a sertéshús ára a gyógyíthatatlan afrikai sertéspestis miatt – közölte Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője az Inforádióban. A szakember hozzátette: a betegség miatt a magyar sertéshús exportpiaca Románia felé tevődik át.

Fórián Zoltán szerint a betegség már tartósan és egyértelműen hat a regionális és globális húspiacon, a sertések felvásárlási ára szárnyal.

Az agrárszakértő emlékeztetett rá, hogy Romániában a házisertések között is nagy pusztítást végez az afrikai sertéspestis. A korábban odairányuló magyar export erősödik. A fő piac Románia marad, de vannak már olyan magyar cégek, amelyek képesek a Távol-Keletet is elérni. Fórián közölte, emberre nem veszélyes a betegség, az állatok számára nincs ellenszere.

Ez azt vetíti előre, hogy nem lehet rövid távon leküzdeni azokat a gócpontokat, amelyek a távol-keleti országokban kialakultak, így az ottani keresletnövekedés tartósan magasan fogja tartani az árakat, akár 4-5 éven át is. A jelentős keresletnövekedésből származó áremelkedés a fogyasztói árakban is megmutatkozik, igaz ennek a mértékének körülbelül csak a fele jut el a vásárlóhoz – tette hozzá a szakember.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Különösen fontos az ASP elleni védekezés aratáskor

2020. július 9. 11:17

Magyarországon az ASP csak a vaddisznóállományban van jelen. Éppen ezért a betegség terjedésének lassítása, felszámolása mellett a legfontosabb feladat a házisertés-állományok megóvása.

Tovább drágulhat a sertéshús a sertéspestis miatt

2019. július 17. 08:03

A vágott sertések európai árszintje jelenleg meghaladja kilogrammonként az 1,8 eurót, és egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a 2 eurót kilogrammonként.

Soha ne legyen rosszabb évünk! - A magyar mezőgazdaság 2018. évi teljesítményének elemzése

2019. március 29. 13:46

Előzetes adatok alapján a mezőgazdaság teljes bruttó kibocsátásának volumene a 2017. évi 4 százalékos csökkenés után 2018-ban 3 százalékkal emelkedett. Ezen belül a növényi termékek kibocsátásának volumene 2, az állatok és állati termékeké pedig 6 százalékkal bővült.

Ingyenes fertőtlenítőszert kaphatnak a sertéstartók az afrikai sertéspestis miatt

2019. szeptember 17. 09:03

Az állattartó telepeken végzett takarítások és fertőtlenítések célja a fertőző betegségek megelőzése.