Termőföldtől az asztalig

Sárgarépás kenyér – recept

Agrofórum Online

Augusztus 20-a az államalapítás mellett az új kenyér ünnepe is.

A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért a hónapot az új kenyér havának is nevezik.

Erre az alkalomra valami különlegeset szerettem volna sütni. Ez a sárgarépás kenyér búza- és rozslisztből egyaránt nagyon finom. A lelke pedig a napraforgómag és a répa, ami miatt igazán zamatos lesz. Készítsétek el Ti is!

 

 

 

 

Hozzávalók:

  • 250g sárgarépa
  • 700g búzaliszt vagy rozsliszt
  • 1 friss élesztő (50g)
  • 2 marék napraforgómag
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 kávéskanál só
  • 500 ml meleg víz

Elkészítés:

A répát meghámozzuk, lereszeljük. A sütőformát kivajazzuk, és megszórjuk napraforgómaggal. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A lisztet az élesztővel elkeverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és sima tésztává dagasztjuk. (Én kézzel dagasztottam, de lehet konyhai robotgéppel is. Ott azonban figyeljünk arra, hogy először az alacsony fokozaton dagasszunk, és csak később kapcsoljuk a magasabbra.) Majd meleg helyen letakarva kelni hagyjuk.

A tésztát még egyszer átgyúrjuk, majd az előkészített formába beletöltjük.

A tetejét eldolgozzuk, és letakarva, meleg helyen további 10 percet pihentetjük.

Végül betesszük a kenyeret a sütőbe 40-45 percre.

A megsült kenyeret sütőrácsra téve hagyjuk kihűlni.

Alsó és felső sütés: kb. 200 °C (előmelegítve)

Légkeveréses: kb. 180 °C (előmelegítve)

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Narancsos-csokoládés karácsonyi kenyér

2019. december 23. 04:37

Karácsonykor a finomabbnál finomabb ünnepi fogások körül forog minden, de nem árt, ha már reggel is valami igazán finom étellel indítjuk a napot.

Ropogós pecsenye lazacos krumplival

2019. december 22. 04:39

Sok ismerősömtől hallottam, hogy az ünnepi asztal elengedhetetlen étele a lazac. Hogy ezt ki milyen formában vagy fogásként képzeli el, annak csak a képzelet szabhat határt.

Sütőtökös rizottó fűszeres csirkekockákkal

2019. december 21. 20:32

A sütőtök igazi őszi, téli étel, mely rengeteg módon elkészíthető. Fogyaszthatjuk püréként, sütőben sütve mézzel a tetején, turmixba keverve...

Céklás-kakaós csiga

2019. december 20. 20:36

Szeretek kísérletezgetni rendhagyó íz-párosításokkal, melyeknél fontos, hogy a két, látszólag egymástól teljesen idegen íz harmonizáljon egymással, ne nyomja el egyik a másikat.

A fehérvárcsurgói virág-világ

2018. június 6. 14:06

Minden év június első hétvégéjén találkoznak az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokon a szép kertek, praktikus háztáji megoldások és a természettel együtt fejlődő szakterületek képviselői – immár 14 éve.

Mérföldkő az ökológiai pályázat kibővítése

2019. május 29. 08:58

Az ökológiai gazdálkodás ma világszerte a legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazat, köszönhetően az újabb pályázati kiírásnak és a kedvező Agrárminisztériumi döntésnek is. Azonban még így is gyorsabb a fogyasztók bioélelmiszerek iránti igénye, mint az ökoterületek növekedési üteme. Tavaly írtak ki egy új ökológiai pályázatot, amelynek keretéből több hazai gazdálkodó plusz forrást nyert.

Guth Lászlóék családi gazdasága Tökölön

2018. május 3. 13:06

Az apuka nem mezőgazdász végzettségű, de a hobbija kinőtte magát egy életformává.

Gazdahely Videó

Legyen saját fűszerkertünk - 4. rész

2019. május 29. 12:52

Hol nevelhetjük házikertünkben sikeresen a bazsalikomot, a citromfüvet és a mentát? Mi a különlegessége ezeknek a fenséges illatú növényeknek, és milyen ínyencségek ízesíthetők ezekkel a fűszernövényekkel?