Szőlő-Bor

Előzzük meg a mustgáz-mérgezést!

OKF/NAK

A szüret kezdetével a mustgázveszélyre, a szén-dioxid-érzékelők felszerelésének szükségességére figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Mukics Dániel az OKF szóvivője emlékeztet arra, hogy évről évre halálos áldozatokat követel a borospincékben keletkező mustgáz. Tavaly például három ember halálát okozta a must erjedése során keletkező gáz: a Somogy megyei Kányán egy, a Szabolcs megyei Kékcsén pedig két emberéletet követelt. Több esetben pedig csak a szerencsén múlott, hogy időben rátaláltak a veszélybe kerülőkre. Hozzátette, a balesetek elkerülhetők szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével – emelte ki.

– A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja az oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzés. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követi – ismertette. – Alkalmazható a közismert módszer is, amikor égő gyertyával ellenőrzik, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy a gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton, magunk előtt tartsuk, úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni.

Mivel a szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Fontos a szőlő-bor ágazat fejlesztése

2019. március 1. 12:03

Az elkészült Digitális Agrárstratégiában az agrártárca törekszik a szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítására, valamint az elektronikus nyilvántartás biztosítására is.

A Lidl a legnagyobb magyar borexportőr

2020. április 17. 11:40

A Lidl Magyarország 23,7 millió palack bort értékesített 2019-ben, ezzel pedig megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését a hazai és külpiaci borértékesítésben egyaránt. Az áruházlánc tovább erősítve vezető borexportőri pozícióját több mint 5 milliárd forint értékben exportált borokat, így már a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak, míg az itthoni értékesítés rekord szintre ugrott közel 12 millió palack eladásával.

A Neszmélyi borvidék

2019. március 23. 05:47

Eleink különféle idők óta jártak-keltek ezen a vidéken, „ették a gyümölcsét és itták a levét”. Hogyan szolgálta ez a föld az itt élők javát?

A szőlőmagban rejlő kincseink

2020. február 7. 04:37

Bock József, a Bock Pince Kft. ügyvezető-tulajdonos elmondta, közel tizenöt évvel ezelőtt kezdtek el azzal foglalkozni, hogy valamilyen módon hasznosítsák a borszőlő feldolgozásának egyik melléktermékét, a rendkívül magas antioxidáns tartalommal rendelkező kékszőlőmagot.