Miért hullott már le a kajszibarack levele?

Agrofórum Online

B. Kriszta kérdése: Kajszibarack fám levele augusztus közepétől tömegesen hullik, rajta nagy barna elhalásokat látok. Mi okozhatja? Ilyen még nem volt a kertemben.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus 

Kedves Kérdező!

A kajszibarack fák egyik nem rendszeresen fellépő betegségségéről van szó, a neve kajszi apiognomóniás levélfoltossága, kórokozó neve Apiognomonia erythrostoma. Ez a betegség nem okoz járványokat minden évben, de amikor fellép, igen súlyos kártételével lehet számolni. Elsősorban tavaszi kártétele ismert, de nyár végén, augusztustól is megjelenik.

Tüneteket csak a leveleken okoz: azokon viszonylag nagyméretű, 5 mm-nél is nagyobb sárguló, elmosódott szélű foltok fejlődnek, melyek gyorsan megnagyobbodnak, a levéllemez felületének nagy részére kiterjednek. A foltok mindig érintik a levél szélét, barna majd szürkésbarna színűre változnak, az elszínesedő, elhalt foltokat sárga udvar szegélyezi. A levelek gyorsan elszáradnak, kanalasodnak, és tömegesen lepotyognak. A betegség azonosításában segítséget jelent a barnán elhalt foltokban – általában a levél hátoldalán – képződő fekete színű, apró, kissé kiemelkedő szaporító képletek (piknídiumok) sokasága. A tömeges levélhullás hatására csökken a lomb asszimilálása, a hajtások növekedése, következő évi termésmennyiség is. A talajra hullott fertőzött levelekben telel át a gomba ivaros termőtestekben, amennyiben azok a talajfelszínen maradnak. Tavasszal áprilistól fejlődnek ki az ivaros gomba spórák, azok felelősek a tavaszi járvány elindításáért.

Amikor a levéltünetek, a foltok kialakulnak, már kémiai beavatkozás nem segít. A fertőzést követően 2-3 hét múlva, késleltetve jelennek meg csak a betegség tünetei. Járványok kialakulását az eső mennyisége és gyakorisága határozza meg, nedves levelekből tudnak csak a gombaspórák kiszabadulni, fertőzni. Házi kertekben a rendszeres esti vagy éjszakai gyep öntözés is hozzájárul a betegség fellépéséhez.

Védekezés alapja a fertőzött levelek talajba forgatása. Ha a fa alatti gyep miatt erre nincs lehetőség, megoldás a lehullott levelek gondos összegyűjtése, elásása vagy szakszerű komposztálása. A földre hullott levelek őszi karbamidos permetezésével, a levelek gyors lebomlását, és azzal a gombák elpusztítását érhetjük el. Sziromhullástól júniusig – megelőző jelleggel – lombpermetezéssel védekezhetünk a ditianon, a dodin, a mankoceb, a penkonazol, a prokloráz és a tebukonazol hatóanyagú gombaölő szerek egyikével. Permetezés időzítése a meteorológiai adatokra alapozva történjen.

Fagy: nem lehet megbecsülni a kárt a gyümölcsösökben

2020. március 31. 10:00

Az elmúlt napokban az ország rendkívül sok területén tapasztalhattak éjszakai fagyokat a termelők. Dr. Apáti Ferencet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnökét, a március végén jelentkező fagyok kihatásának értékelésre kértük fel.

A hely, ahol a legtöbb kajsziaszalvány készül

2018. május 23. 13:40

Valamennyi mérsékelt égövi gyümölcsfaj számára ideális ökológiai adottságok találhatók Törökországban.

Kezdődik a növényvédelmi szezon a szántókon, gyümölcsösökben

2018. március 23. 07:13

Kell még jó néhány nap, hogy bármiféle talajmunkát lehessen végezni a határban.