Mitől lett foltos a körtefa levele?

Agrofórum Online

Cs. Pál kérdése: Körtefám levelei már intenzíven hullásnak indultak. A leveleken narancssárga nagyobb méretű, és kisebb fehér közepű foltokat is találtam. Mi okozza ezt?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tünetek alapján a körte levelét két kórokozó a körterozsda (Gymnosporangium sabinae) és a mikoszferellás levélfoltosságot okozó kórokozó (Mycosphaerella sentina) is megtámadta. A körterozsdás leveleken kezdetben 5-10 mm-es, sárga, ovális alakú foltok jelennek meg. A foltok idővel sárgulnak, majd narancsvörös színűek lesznek, udvaruk pedig sárga színű marad. Ezek a foltok fokozatosan nagyobbodnak, megvastagodnak. A levél színén apró, sötétbarna, feketés, kissé kiemelkedő pontok, fonáki oldalán pedig kiemelkedő világosbarna színű gombaképletek alakulnak ki.

A mikoszferellás levélfoltosság megjelenésére főként csapadékosabb évjáratban számíthatunk. Kezdetben apró 2-3 milliméter nagyságú, egynemű, kerek vagy ovális foltok jelennek meg a leveleken. Közepük fokozatoson kivilágosodik, szegélyük változatlanul barna marad. A kivilágosodott, világosszürke közepű foltokban a gomba fekete pontszerű képletei a levél színén és fonáki oldalán is megtalálhatóak. Súlyos fertőzés esetében a körtefák idő előtti teljes lombhullását is okozhatja.

A körterozsda spóráinak kifejlődéséhez két gazdanövényre van szüksége, köztes gazdája a körte, főgazdája pedig a boróka fajok, ezért a fertőzés létrejöttének feltétele a két növény közelsége is. A mikoszferella esetében a fertőzés forrása a beteg levelek, melyeken a kórokozó képletei áttelelni képesek, ezért a beteg lomb talajba forgatásával, vagy összegyűjtésével és megsemmisítésével a következő évi fertőzés mérsékelhető. A nyári időszakban végzett hajtásválogatás és vízhajtások eltávolításával is a fa koronája világosabbá, levegő által átjárhatóbbá tehető.

A kémiai védekezést közvetlenül sziromhullás után érdemes elkezdeni, de legkésőbb július közepéig szükséges elvégezni az első növényvédelmi beavatkozást. Az ezt követő időszakban érdemes a további rendszeres kémiai védelem fenntartása. Amennyiben körtefáinkat rendszeresen védjük a körtevarasodás kórokozója ellen, rendszerint e betegségek ellen már nem szükséges a kémiai védekezés. A készítmények közül a difenokonazol, ciprodinil, mankoceb hatóanyagok eredményesen használhatóak.

Már most megkezdhetjük a felkészülést a jövő évi növényvédelemre

2019. november 6. 16:09

Az őszi betakarítás kiváló lehetőség arra, hogy megismerjük a terület talajlakó kártevő fertőzöttségét, de hasznos támpont a felszedett termés egészségi állapota.

A kukorica gombás betegségei és ellenük való védekezés – A kukorica szár- és levélbetegségei (2/2.)

2019. június 9. 04:36

A fuzáriumos betegségeken kívül egyéb gombás betegségeit is ismerjük a kukoricának. A cikkben ezek közül mutatjuk be a legjelentősebbeket, megemlítve még néhány Magyarországon is előforduló érdekesebb kórokozót.

Egy kalászos gombaölő szer, ami eleget tesz a jelen és a jövő elvárásainak egyaránt

2020. május 5. 15:38

A KITE Zrt. évtizedek óta jelen van a magyar növényvédőszer-piacon és rendszeresen megújuló termékpalettát kínál partnereinek. A termékválaszték az új piaci igényeknek és lehetőségeknek megfelelően folyamatosan bővül. Tevékenységüket meghatározza az a törekvés, hogy kínálatukban saját márkás és ellenőrzött beszállítóktól származó, korszerű növényvédő szerek, és innovatív, komplex növényvédelmi megoldások egyaránt szerepeljenek.