Terményárak

Két hetes mélypont után drágult a szójabab

Agrofórum Online

A szójabab ára 1,8 százalékos emelkedést követően a vékánkénti 937 dollárcentes szint fölé drágult. Pénteken egyébként 922,38 dollárcentig is lenézett a kurzus a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi konfliktus kapcsán kibontakozó bizonytalan helyzet hatására. Ez az érték kéthetes mélypontot jelentett a szójabab grafikonján.

A tárgyaló felek a két ország részéről pénteken azt közölték, hogy közelednek a megállapodás részleteinek végelegesítéséhez. A piacon már több hónapja spekulációs üzleteket kötnek a tárgyalás eredményére játszva, miközben annak részletei nem ismertek.

A búza ára 1,1 százalékkal 511 dollárcentre, míg a kukoricáé 0,4 százalékkal 384 dollárcentre mérséklődött. A piacon az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) heti betakarítási adataira várnak a befektetők. A kulcsfontosságú termőterületeken kedvezőek voltak az időjárási körülmények az elmúlt napokban, így ez lehetővé tette azt, hogy a betakarítási munkálatokkal gyorsan haladjanak az Egyesült Államokban – írta a Reuters hírügynökség az Allendale brókercég feljegyzésére hivatkozva.

A búza és a kukorica piacán is a lassan növekvő amerikai export miatt aggódnak, mondta Matt Ammermann, az INTL FCStone árupiaci kockázatelemzője, akit a CNBC idézett. Piaci vélemények szerint az európai búza jelenthet konkurenciát az amerikai szállítmányoknak, amit különösen alátámaszthat az, ha az euró esetleg gyengül a dollárral szemben. A kukorica piacán nem várnak érdemi változást a keresleti oldalon, ez csak a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi konfliktus enyhülése változtatna. Az argentin belpolitikai bizonytalanságok miatti esetleges adópolitikai változások is hatással lehetnek a gabonapiac globális trendjeire az elemzők szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Az európai GMO-mentes fehérjetakarmány-alapanyagok mennyiségét kell növelni

2018. június 20. 13:58

Az agrártárcának hosszabb távon célja, hogy ki lehessen váltani a GMO szója import függőségünket, ehhez a minisztérium támogatja a tudományos kutatásokat, a hagyományos szójafajták nemesítését.

Nem állt meg a gabonaárak esése

2020. január 31. 05:47

A koronavírus terjedése miatt komoly kétségek merültek fel a a kínai importkereslettel kapcsolatban. Emiatt már egymás után nyolc kereskedési napon is csökkent a szójabab ára.

Drágább lehet a szójabab a logisztikai problémák miatt

2020. június 10. 15:47

Az argentin Paraná folyó sekély vize még legalább szeptemberig biztosan lassítja majd az exportot és megviseli majd az ország szójabab feldolgozását.

Egy hihető ígéret: a Huminisz-technológia 13,9% többletet eredményezett kukorica, napraforgó és szója esetében 8 év átlagában

2019. május 31. 09:01

A Huminisz Kft. technológiájának használata 8 év átlagában kukorica, napraforgó és szója esetében 13,9 százalékos terméstöbbletet eredményezett. Ez kifejezetten magas értéknek számít, különösen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a megtérülési mutató ezeknél a kultúráknál átlagosan 4-5-szörös.