Szőlő-Bor

Megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége a Hajós-Bajai borvidéken

NÉBIH

A szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) betegségét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) referencia-laboratóriuma 2019-ben a Hajós-Bajai borvidéken. Az illetékes kormányhivatalok szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket, emellett azonban a szőlő- és bortermelők tudatos, aktív részvétele is nélkülözhetetlen hazánk borvidékeinek megóvásához.

Első ízben jelent meg Magyarország Dunától keletre eső területén, konkrétan a Hajós-Bajai borvidéken a szőlő súlyos, aranyszínű sárgaság betegségét okozó FD fitoplazma.

A karantén kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében a betegséggel fertőzött növényeket, valamint a fertőzési góc körüli 1 kilométeres körzetben található, tünetet mutató tőkéket belátható időn belül meg kell semmisíteni. Az ezt körülvevő 3 kilométeres biztonsági övezetben (ún. puffer zónában) már zajlik az intenzív felderítés és mintavétel a károsító esetleges jelenlétének, terjedésének feltérképezése érdekében.

A fertőzött területen végrehajtandó védelmi intézkedésekről a Nébih által kidolgozott FD Nemzeti Készenléti Terv ad útmutatást. Az egyes ültetvényeken esedékes hatósági intézkedésekről, azok ütemezéséről, valamint a gazdák teendőiről a 7/2001.(I. 17.) FVM rendelet 7. számú mellékletének 1.4.1.2 alapján a területileg illetékes kormányhivatalok informálják az érintetteket.

Fontos tudni, hogy azokon a területeken, ahol a hatóság a fenti jogszabály alapján elrendeli a szőlőtőkék megsemmisítését, a hivatásszerűen gazdálkodó termelők kártalanításra jogosultak

A hatósági intézkedések kizárólag a növényállományra vonatkoznak, vagyis semmilyen formában nem érintik a bor készítését és annak forgalmazását.

Az óvintézkedésekre azért van szükség, mert azok hiányában a területen található tőkéknek akár 80-100%-a is megfertőződhet a fitoplazmával, sőt a fogékony fajták néhány év leforgása alatt akár ki is pusztulhatnak.

A súlyos kockázatokat figyelembe véve a Nébih kéri a szőlő- és bortermelők tudatos és aktív közreműködését a tünetek megjelenésének folyamatos figyelésében, hatósági bejelentésében, a kabócák elleni növényvédő szeres védekezésben, valamint az elhanyagolt ültetvények felszámolásában. A növényvédő szeres védekezésekhez a gazdák a 9/2016. (II. 15.) FM rendelet szerinti vissza nem térítendő állami támogatást igényelhetnek.

A témával kapcsolatos hasznos információkat, valamint a karantén károsítókra vonatkozó bejelentőlapokat megtalálhatják a Nébih honlapján.

Információk a fertőzés hazai terjedéséről:

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség szőlőből történő laboratóriumi kimutatására a késő nyári-őszi időszak a legmegfelelőbb, mert ilyenkor a legnagyobb a kórokozó koncentrációja a levelekben. Hazánkban a Nébih 2013 augusztusában azonosította először a betegséget Zala megyében a szlovén határ mellett, majd Badacsonytomajon, Veszprém megyében. Az elmúlt években több dunántúli borvidéken (Zalai, Badacsonyi, Móri, Balatonboglári, Soproni, Neszmélyi, Etyek-Budai és Pécsi) találtak fertőzött tőkéket. Az eddig felderített fertőzések pontszerűek, a következetes hatósági fellépésnek és a felelősségteljes termelői hozzáállásnak köszönhetően a fertőzés nem terjedt szét. A Dunától keletre korábban csak erdei iszalagon mutatták ki a kórokozót, a jelenlegi az első szőlő gazdanövényen detektált eset.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Napa-völgy szőlővidéke is lángokban áll Kaliforniában

2020. szeptember 30. 08:18

Az amerikai médiában közvetített riportok tanúsága szerint többen azon gondolkodnak, hogy végleg elköltöznek a vidékről.

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

2020. szeptember 27. 14:17

Sok lehetőség rejlik az idei szőlőben, könnyedebb és testes vörösborokat is lehet készíteni belőlük.

Még mindig a Lidl a legnagyobb hazai borexportőr - taroltak a saját márkás borok

2020. szeptember 17. 13:52

Egy Champion, három arany és három ezüst díjat nyert a Lidl Magyarország a 21. VinAgora Nemzetközi Borversenyen. Az áruházlánc a 2019-es gazdasági évben több mint 23,7 millió palack bort értékesített a hazai és külpiacokon egyaránt, mellyel megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését, így a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak.

Már elérhető a magyar bor hivatalos közösségimédia-oldala

2020. szeptember 15. 08:17

Megszületett a hivatalos Facebook és Instagram oldal Wines of Hungary - Personally név alatt.

Továbbra is erőteljesen fertőz a szőlőperonoszpóra

2019. augusztus 28. 08:33

A barackmoly és a keleti gyümölcsmoly folyamatosan rajzik, ugyanez mondható el a nyugati dióburoklégy előfordulásáról is.

Kevesebb a szőlő, több a gyepterület

2020. augusztus 9. 13:17

A megyei átlagárak alakulását az adott évben forgalomba kerülő földek ára határozza meg. A föld minőségétől és egyéb tényezőktől függően a megyék közötti és a megyéken belüli árkülönbségek jelentősek is lehetnek.

Szüret van! Balatoni szőlőből lesz Európa első újbora

2018. július 26. 07:09

Idén hetekkel korábban kezdődhet a szüret az ország legtöbb borvidékén. A szőlő csaknem minden-hol megfelelő állapotú, így mennyiségben és minőségben is jó évet várnak a termelők.

Első szemlétől az aratásig – ingyenesen letölthetők a legfrissebb Nufarmer Magazinok (PDF)

2020. március 20. 11:18

Az idén 11. évfolyamába lépett Nufarmer Magazin friss, 28. száma minden eddiginél gazdagabb tartalommal jelentkezik: januártól egészen a betakarítási munkák utánig mutatja be a növényvédelmi feladatokat, valamint a Nufarm által forgalmazott növényvédő szereket.