Életmód

Ismét az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek az uniós pénzügyminiszterek

MTI

Az otthoni pálinkafőzés adómentességéről egyeztettek ismét az Európai Unió pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülés után a tárca pénteki tájékoztatása szerint.

A miniszter elmondta: az uniós országok többsége támogatja az új irányelv elfogadását, amely szerint egy háztartásban évente ötven liter gyümölcspárlatot lehetne előállítani jövedéki adó megfizetése nélkül, a tagállamok teljes egyetértésének hiányában azonban egyelőre nem született döntés.

Varga Mihály emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság 2018 első félévében tett javaslatot az alkoholos jövedéki irányelv korszerűsítésére. A módosítások elsősorban az unióban működő kis- és középvállalkozásoknak nyújtanának könnyítéseket.

A tagállamok csak a saját fogyasztásra történő pálinkafőzés adómentességében nem tudtak megegyezni. Magyarország számára elfogadható a kompromisszumos javaslat, amely szerint háztartásonként egy évben 50 liter gyümölcsszeszt lehetne adómentesen előállítani, ezért a pénzügyminiszter bízik abban, hogy a vitás kérdések hamarosan lezárulnak, és egységes döntés születik az adómentességről.

Varga Mihály felidézte, hogy a magyar kormány 2010-ben adómentessé tette bizonyos mennyiségig a pálinkafőzést, Brüsszel azonban kötelezettségszegési eljárást indított emiatt. Magyarország 2015-ben kedvezményes szabályokat harcolt ki, ugyanakkor továbbra is cél maradt, hogy ezeket az egyébként kisebb terhet előíró rendelkezéseket is eltöröljék.

A digitális gazdaság adóztatásáról lefolytatott vitával kapcsolatban Varga Mihály kifejtette: Magyarország olyan megoldást kíván támogatni, amely széleskörű kompromisszumon jön létre, és a kettős adóztatást elkerüli.

Magyarország határozottan elutasítja az olyan elképzeléseket, amelyek a társasági adóztatás szintjét figyelembe véve a valós gazdasági tevékenységet és a meglévő nemzetközi standardokat figyelmen kívül hagyva adóztatnák a vállalatok nyereségét. Tekintettel arra, hogy a társasági adó kulcsának alacsony szintje önmagában nem jelent adóelkerülést, annak szankcionálása sem elfogadható, éppen ezért a globális minimum adómegoldásokat Magyarország általánosságban nem támogatja – hangsúlyozta Varga Mihály a közlemény szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

2020. szeptember 30. 04:36

A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Megjelent a Fa Book frissített verziója a kirándulószezonra

2020. szeptember 15. 09:50

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az Egyesület az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot hirdetett meg a Facebookon, amely az alkalmazás használatára és a beazonosított fákról készített képek posztolására invitálja a természetbarátokat.

Leonardo di Caprio is érdekelt húshelyettesítők piacában

2020. szeptember 10. 13:07

A hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsákat gyártó Beyond Meat Sanghajban épít új üzemet. Közben a világszerte csaknem 16 ezer kávézót működtető Starbucks is bejelentette, hogy növényi alapú termékkel bővíti az ázsiai kínálatát. A vegán árucikkek egyik nagy beszállítója egyébként pont a Beyond Meat.

STIHL Gépforgatók nyereményjáték: humor, kreativitás, értékes nyeremények

2020. szeptember 9. 14:30

Hatalmas sikert aratott a STIHL Gépforgatók nyereményjátéka, amelyben a legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkező kertészeti gépeket gyártó vállalat új influenszereit kereste.

Odafigyeléssel elkerülhető a baj! - Gondolatok a pálinkafőzés veszélyeiről

2018. november 17. 13:36

Az igazán jó minőségű párlat elkészítéséhez jó minőségű gyümölcs, megfelelő, biztonságos felszerelés és szakértelem szükséges. Az érdeklődők rengeteg fórumon elsajátíthatják a minőségi párlatfőzés részleteit.

Díjátadó ünnepséggel vette kezdetét a 20. Gyulai Pálinkafesztivál

2019. április 13. 09:54

A pálinkafesztivál nyitónapján bemutatták a Kárpát-medencei Nemzeti Összetartozás Pálinkáját is, amely magyarországi pálinkákból és határon túli párlatokból készült. A közönséget a pálinkák és a gasztronómiai bemutatók mellett számos koncerttel várják.

Fokozottan ellenőrzik a pálinka-előállítókat és -forgalmazókat

2019. november 19. 13:09

Az ellenőrzés-sorozat az üzemeket, a kereskedelmi egységeket és a vendéglátóhelyeket egyaránt érinti. Az eddigi tapasztalatok vegyesek, de mindenképp pozitívum, hogy túlnyomó többségében csak kisebb hibákat találtak az ellenőrök.

Brutális kárt okoznak az illegális pálinkafőzők

2019. október 16. 13:35

Csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó -, és Vámhivatal.