Növénytermesztés

Majdnem nyolcmillió tonna az idei kukoricatermés

AM Sajtóiroda

A szántóföldi növények őszi betakarítása november első felében sikeresen befejeződött Magyarországon, a betakarított növényeket biztonságosan betárolták.

A legnagyobb területen termesztett őszi betakarítású szántóföldi növényünk a kukorica, amely idén 982 ezer hektáros területről 8 tonna/hektárt kissé meghaladó hozammal, összesen 7,8-7,9 millió tonnás termést adott. Napraforgóból 561 ezer hektárról – Magyarországon történelmi rekordnak számító 3 tonna/hektár feletti országos átlaghozam mellett – 1,7 millió tonnás termést takarítottak be. Szójából 60 ezer hektáros termőterületről 2,86 tonna/hektáros hozammal 170 ezer tonna termett.

A korábbi évekhez viszonyítva a betakarított terület nagysága a kukorica kivételével enyhén csökkent. Ugyanakkor a rendkívül kedvező hektáronkénti hozamoknak köszönhetően az összes termés mindhárom növényfajnál lényegesen – kukoricánál 7%-kal, napraforgónál 6%-kal, szójánál pedig közel 14%-kal – meghaladta az elmúlt öt év átlagteljesítményét.

A betakarítás sikeres elvégzése mellett a gazdák az őszi vetésekkel is ütemesen haladtak idén. Az 1 millió hektáros őszi búza vetésterületének készültsége jelenleg 97%-os, a többi őszi vetésű gabonáé gyakorlatilag befejeződött.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Tovább erősödött a gyapottok bagolylepke hernyó fertőzöttség

2020. augusztus 9. 08:02

A kedvező időjárási viszonyok hatására a szója területeken, mint ahogy más növénykultúrákban is erőteljesen felszaporodtak a takácsatkák.

Koronavírus: Argentína javított a szójabab-ellátási problémákon

2020. március 31. 10:17

Miközben a szójabab betakarítását nem akadályozták a koronavírus-járvány miatti egészségügyi intézkedések a dél-amerikai országban az export lelassult a teherhajók személyzetének fertőzöttségi vizsgálatai miatt.

Jó terméshozamokat értek el idén a gazdálkodók

2019. október 10. 08:11

A 3 tonna körüli napraforgóátlag világszinten is rekord, kukoricából ugyanakkor a tavaszi szárazság miatt a várakozásokhoz képest hektáronként 1-1,5 tonnával kevesebb termett.

Éves csúcs után korrigált a szójabab ára

2019. július 2. 09:59

Az Egyesült Államok és Kína közötti tárgyalásokban felmerült, hogy enyhítenék a korlátozásokat és a vámtarifákat is újragondolnák az érintett felek. Ezt jól fogadták a szektor befektetői.