Terményárak

Egy hónapos mélypontról emelkedett kis mértékben a szója ára

Agrofórum Online

A Washington és Peking között zajló kereskedelmi tárgyalások körüli bizonytalanság miatt óvatosak a befektetők a búza piacán. A búza ára fél százalékkal csökkent.

A szójabab 0,16 százalékkal 916,75 dollárcentre drágult Chicagóban, de nap közben egészen 911 dollárcentig csökkent a kurzus, ami jó egy napos mélypontnak felel meg. Utoljára szeptember 30-án zárt ez alatt a kereskedés, akkor 906 dollárcentet adtak egy véka szójababért a Bloomberg adati szerint. A csökkentést az okozta, hogy felmerült, hogy a megszakítják a mezőgazdasági termékekről szóló tárgyalásokat Washington és Peking között, az egész kereskedelmi háborús egyezség érdekében. A korlátozott mezőgazdasági egyezség nyertese a bankszektor lehetne, hiszen a kínai pénzügyi szolgáltatások piacát nyitnák meg cserébe egyes hírek szerint. „Az Egyesólt Államok Kínával kötendő megállapodása, akár egy Twitter-bejegyzésen is múlhat” – mondta Arlan Suderman, az INTL FCStone brókercég árupiaci elemzője, utalva arra, hogy Donald Trump, amerikai elnök rendszeresen használja bejelentésekre ezt a közösségi platformot.

A kínai kereskedelmi minisztérium közleményében hangoztatta, hogy a két fél „mélyreható” eszmecserét folytat, a kereskedelmi megállapodás első szakaszáról. „Nagyon sok a bizonytalanság a tárgyalások kapcsán, ami jelentős hatással lehet a szójabab piacára” – húzta alá Phin Ziebell, a National Australia Bank agrárpiaci közgazdásza.

A búzáért 0,5 százalékkal adtak kevesebbet a kereskedők, a vékánkénti ár 511 dollárcentig csökkent. A búza piacán továbbra is a meghatározó, hogy a globális ellátásban az orosz export miként jelenik meg. Egyiptom közben bejelentette, hogy 465 ezer tonna orosz és ukrán búzát vásárolt, amelyet január első felében szállítanak majd le az észak-kelet afrikai országnak.

A kukorica ára 0,1 százalékkal 375,75 dollárcentre emelkedett. A repce ára gyakorlatilag stagnált, a kurzus mindössze 0,04 százalékkal kúszott feljebb.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Az európai GMO-mentes fehérjetakarmány-alapanyagok mennyiségét kell növelni

2018. június 20. 13:58

Az agrártárcának hosszabb távon célja, hogy ki lehessen váltani a GMO szója import függőségünket, ehhez a minisztérium támogatja a tudományos kutatásokat, a hagyományos szójafajták nemesítését.

Napraforgó, szója: kevesebb lesz a vártnál

2018. augusztus 28. 10:30

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága közös napraforgó és szója fajtabemutató rendezvényt tartott. Az eseményen mutatták be a piaci igények kiszolgálására alkalmas új fajtákat a Csongrád megyei Székkutason.  A korábbi termésbecslések alapján idén napraforgóból 1,8 millió tonnás, míg szójából 170 ezer tonnás hozamot vártak a szakemberek, de az utóbbi hetek aszályos időjárása miatt ennél kevesebb termést takaríthatnak be a gazdák.

Amerikában emelkedés, Európában csökkenés

2020. június 22. 08:35

Párizsban a mínuszok domináltak múlt héten, a malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica ára is csökkent öt nap alatt, ám a repce kivételt jelentett és emelkedett az ára.

Folyamatosan növeli szójatermesztését Szerbia

2020. augusztus 15. 06:37

Több mint 100 ezer hektárral nőtt 15 év alatt a szójatermesztés Szerbiában. A megnövekedett piaci igények miatt további emelkedés várható.