Terményárak

Hat hónapos csúcsra ugrott a búza ára

Agrofórum Online

A globális ellátási problémák miatt több mint 2 százalékkal drágult a búza Chicagóban a Hálaadás utáni rövid kereskedési napon.

A búza globális termelését fenyegető veszélyek miatt fél éves csúcsra robbant a búza ára. A parkettet a tonnánkénti 199,2 dolláros árnak megfelelő szinten hagyta el a gabona. Utoljára június végén kereskedtek ezen a szinten a búzával. Az Európában és Ausztráliában tapasztalható nedves időjárás okozott aggodalmakat a kerekedők körében. A 2,3 százalékos drágulás elég volt ahhoz, hogy a fedezeti alapok az úgynevezett short-pozícióikat is elkezdték ütemesen zárni a drágulás láttán. Short-pozíciónak az számít, amikor egy kerekedő az adott termék árának esésére számítva köt ügyletet, de ha ilyenkor a kurzus emelkedik, akkor a veszteség minimalizálása érdekében le szokták zárni az ilyen üzleteket.

„A kurzus azért is mozdult el ilyen látványosan, mert rövidebb volt a kereskedési nap, ami a forgalom csökkenésével is jár. Így egy átlagos napon nem túl nagy árhatással járó ügylet most jóval nagyobb kurzuselmozdulást okozott” – mondta Daniel Hussey, a Zaner Group senior piaci stratégája a Thomson Reuters hírügynökségnek.

„Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) pénteken nyilvánosságra hozott heti búzaexport adatai kissé meghaladták az elemzői várakozásokat, ami a szűkülő amerikai kínálat miatt szintén a drágulást támogatta” – tette hozzá Jason Roose, a U.S. Commodities cég elemzője a CNBC-nek.

A búza piacán bekövetkezett változás támogatta a kukorica árát is, amely 0,8 százalékkal drágult. Az Egyesült Államokban megtartott Hálaadási szünnapot követő rövidebb kereskedési napon végül a tonnánkénti 152,74 dollárosnak megfelelő szintig emelkedett a kukorica árjegyzése. Ez három hetes csúcsnak számít. Az Egyesült Államok észak-nyugati úgynevezett kukorica-övezetében a következő napokra heves havazást jósolnak a meteorológusok, ami lassíthatja a még hátralévő betakarítási munkákat.

Mindeközben a szója ára 0,8 százalékkal 11 hetes mélypontra csökkent. A Peking és Washington közötti tárgyalásokban újabb problémák merültek fel. Donald Trump amerikai elnök aláírta ugyanis a hongkongi kormányellenes megmozdulásokat szankciók kilátásba helyezésével támogató törvényt, amit Kína a belügyeibe való súlyos beavatkozásnak minősített és ellenlépéseket helyezett kilátásba.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Hét hónapos csúcsról csökken a szójabab ára

2020. augusztus 21. 08:41

A párizsi árutőzsdén a kukorica ára nem változott, de másik három fontos teremék, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára csökkent.

Emelkedést várnak a szójabab grafikonján

2019. szeptember 27. 10:34

Az optimizmust az fűti, hogy Kína amerikai szójababot vásárolt, ezzel szemben áll, hogy az afrikai sertéspestis korlátozza a keresletet.

Jó termésben bíznak a zalai gazdák

2019. szeptember 19. 12:36

Zala megyében az őszi időszakban 6500 hektár napraforgó, 29 551 hektár kukorica, 5354 hektár szója és 140 hektár cukorrépa vár betakarításra.

Vegyes hangulatban mennek hosszú hétvégére a gabonakereskedők

2020. február 15. 10:47

Hétfőn az Elnökök napja miatt az árutőzsde mellett mind a kötvény-, mind a részvénypiacok zárva tartanak majd.