Terményárak

Drágulhat a szójabab: aláírhatták az első megállapodást Kínával

Agrofórum Online

Várhatóan ma jelentik majd be, hogy Donald Trump amerikai elnök aláírta a megállapodást arról, hogy nem veti ki a december 15-re időzített vámokat.

Cserébe Kína agrártermékeket vásárol majd az Egyesült Államokból. A Bloomberg forrásai szerint felmerült az is, hogy csökkentik a már kivetett vámokat, ám erre most várhatóan nem kerül sor. Azt is megtudta a Bloomberg újságírója, hogy a pontokban megegyeztek a felek, azonban a teljes jogi szöveg még nem volt kész tegnap. Amennyiben valóban sikerülne aláírni a megállapodást az sem jelentené még a konfliktus végét, mindössze az eszkalációt kerülnék el a felek – állapította meg hírlevelében az Equilor Befektetési Zrt.

Az agrártermékek tőzsdei piacán mindenki a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos híreket várta az elmúlt hetekben. Egyes hírek szerint januárban és februárban legalább egymillió tonna amerikai szójababot vásárolhatnak a kínai importőrök úgy, hogy azokra nem vonatkoznak a büntetővámok. Amúgy 30 százalékos vámterhet kellene megfizetnie a kínai vevőknek, ami nem teszi versenyképesé az üzletet. Tavaly komoly visszaesés volt tapasztalható, a Kína által bevezetett vámok miatt. Ezeket válaszul az Egyesült Államok által kivetett vámokra hozta meg a pekingi vezetés. Kína a világ legjelentősebb szójabab-importőre az eszkalálódó kereskedelmi háború miatt csökkentette észak-amerikai vásárlásait és fordult a dél-amerikai piacok irányába. Az elmúlt napokban amolyan fegyverszünet-hangulat uralkodott a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalásokban, ez hozott enyhülést a szójabab-piacán is. Kéthetes csúcson járt a kurzus szerdán. hat napon keresztül emelkedett az árfolyam folyamatosan, amire régen volt példa a chicagói árutőzsdén.

Az elemzők közben már azzal kapcsolatban spekuláltak az elmúlt napokban, hogy a sertéspestis miatt csökkenni fog a Kínában előállított sertéshús mennyisége. Így alapvetően kevesebb takarmányra lesz szükség.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Trump nem szeretne szarvasmarhát importálni

2020. május 21. 14:17

Az idei év első 5 hónapjában 530 ezer szarvasmarhát importáltak, mely 6,5 százalékkal kevesebb a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Megtorpant a gabonaárak emelkedése

2019. december 19. 08:33

A szójabab ára enyhén, 0,01 százalékkal a tonnánkénti 341 dolláros szint alá csökkent, az elmúlt napok drágulásait követően, ami a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás hatásának tudható be alapvetően.

Tárgyalnak az amerikai-európai kereskedelmi vita rendezéséről

2019. január 7. 13:33

A friss adatok szerint az előző hat hónapban 112 százalékkal nőtt az Európai Unióban az Egyesült Államokból importált szójabab mennyisége az egy évvel korábbihoz képest.

Megduplázódhat az amerikai export Kínába

2019. december 17. 16:43

Robert Ligthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője kijelentette, hogy a kereskedelmi tárgyalások első szakaszának lezárása alapján a következő időszakban megduplázódhat a Kínába irányuló export volumene, melynek nagyobb része mezőgazdasági termék lehet.