Terményárak

Másfél éves csúcson járt a búza és a szójabab

Agrofórum Online

Mindkét agrártermék iránti keresletet a várható kínai kereslet növeli.

Bár a szójabab ára 0,9 százalékkal korrigált, de a tonnánkénti 346 dollárnak megfelelő szinten olyan magasra került a kurzus, hogy azzal másfél éves csúcs dőlt meg. A búza árjegyzése sem járt 2018 nyara óta a tonnánkénti 206 dollárnak megfelelő szinten.

A szakértők mindkét emelkedés hátterében a Kína és az Egyesült Államok közötti első szakaszában aláírt kereskedelmi megállapodást és az amiatt várható keresletnövekedést látják. A kukorica is drágult, nyolc hetes csúcsra ért a termék a chicagói árutőzsdén.

A kereskedelmi vita, több mint egy év kemény csatározás után hozott enyhülést a piacokon. A nézeteltérés, a szójabab, a cirok, a sertéshús és sok más agrártermék amerikai kivételét csökkentette jelentősen.

Peking, a világ legnagyobb szójabab-importőrje elkötelezte magát, hogy a kereskedelmi megállapodás részeként növeli az amerikai mezőgazdasági termékek vásárlását. A pontos részleteket igaz még nem tették közzé a felek, a piacon egyre többen bizakodnak. Kína eddig mintegy 1 millió tonna Európai Unió búzát vásárolt ebben a szezonban, és most az egyezség hatására átállhat az amerikai búza vásárlására.

„Folyamatosan olyan pletykák kezdenek el keringeni, hogy Kína nem csak szójababot, hanem búzát és kukoricát is jelentős mennyiségben vásárol majd az Egyesült Államoktól” – nyilatkozta a Thomson Reuters hírügynökségnek Jim Gerlach, az Indiana államban működő A/C Trading brókercég elnöke.

„A piac egyre magabiztosabb abban a tekintetben, hogy Kína élén vásárlásokba kezd 2020 elején” – fűzte hozzá Ole Houe, az ausztrál IKON Commodities vezetője.

Az Egyesült Államok mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) adatai szerint az ország 714,9 ezer tonna búzát exportált múlt héten, ami az előzetes elemzői várakozás 200-tól 900 ezer tonnáig terjedő sávjának felső széléhez van közelebb.

A kereskedők szerint a globális búzatermelés csökkenésével kapcsolatos hírek, amelyek kedvezőtlen időjárási körülmények miatt merültek fel segítették a drágulást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Hat hetes mélyponton a kukorica

2020. június 26. 08:02

Általánosságban a koronavírus amerikai terjedése miatti aggodalmak fogták vissza a gabonaárakat, mert a gazdasági visszaesésétől való félelemben a részvénypiac, a kőolaj ára és agrártőzsdei árak is mérséklődtek inkább.

Enyhén drágult a kukorica világpiaci ára

2019. július 24. 04:37

Emelkedett a kukorica ára azt követően, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közölte, hogy a kukoricatermés elmaradhat a várakozásoktól.

Ősszel érkeznek a legújabb bőtermő búzák, és szójában is tovább erősít a Karintia Kft.

2018. június 21. 07:25

20 faj, 100 fajta, 300 parcella és 2500 vendég. Így harangozta be Közép-Európa legnagyobb fajtabemutatóját a magyar gazdáknak a Karintia Kft.

Növénytermesztés Képgaléria Videó

Korrekció után enyhe emelkedés a búza piacán

2019. október 22. 04:36

A búza ára Chicagóban a vékánkénti 530,75 dollárcentes szintről egy százalékkal korrigált a négy havi csúcsértéket követően a kereskedés megkezdésekor.