Terményárak

Egy éves csúcs után korrigált a búza és a szójabab

Agrofórum Online

A szójabab árjegyzése 0,1, a búzáé pedig 0,3 százalékkal csökkent, a kukorica kurzusa ezzel szemben 0,1 százalékkal emelkedett.

A szójabab ára a tonnánkénti 345 dolláros szint alá csökkent azt követően, hogy év végén éves csúcsra ért az agrártermék. A búza ára a tonnánkénti 203,5 dollárnak megfelelő szintig süllyedt. Ezzel szemben a kukorica piacán a vevők voltak túlsúlyban és a jegyzésár a tonnánkénti 152,6 dollárnak megfelelő szintig emelkedett a chicagói árutőzsdén.

Az elmúlt egy hetet nézve mindhárom agrártermék drágult, a búza 3, a kukorica 3,7 a szójabab azonban 7,6 százalékkal. Az egész 2019-et nézve a búza 10,1, a kukorica 3,3, a szójabab pedig 5 százalékkal lett drágább.

Utóbbi agrártermék ára 2018 júniusa óta most a legmagasabb, ez egyértelműen a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi megállapodás első szakaszának lezárásának és a részleges egyezség aláírásának köszönhető. Egy a washingtoni Fehér Házban dolgozó illetékes szerint a teljes egyezséget már jövő héten aláírhatják. Ez már tartalmazhatja Peking pontos kötelezettségvállalásait azzal kapcsolatban, hogy a következő években mennyi agrárterméket akarnak vásárolni az Egyesült Államoktól.

Ezenkívül hétfőn bejelentették két új, géntechnológiával módosított növény behozatalának jóváhagyását is a kínai illetékesek. Ez ösztönözheti az Egyesült Államokból származó mezőgazdasági beszerzéseket, közben tíz másik ország engedélyét is megújítják – közölte a kínai mezőgazdasági minisztérium.

Közben az egyiptomi állami beszerzésekkel foglalkozó hivatal a legalacsonyabb árat fogadta el egy napraforgó-beszerzésénél. Tonnánként 857 dollárt fizetnek összesen 10 500 tonna napraforgóért. Az észak-afrikai ország stratégiai búzatartaléka egyébként öt hónapra elegendő.

Eközben az orosz búza ára már a hetedik egymást követő héten emelkedett, mind a chicagói, mind a párizsi másodpiaci kereskedésben. Szakértők ezt az erősödő rubellel és a 2020-as terméssel kapcsolatos aggodalmakkal magyarázták.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

GMO kérdés szójában - avagy a gőz a hajókürtre van kötve?!

2018. július 9. 18:06

A fenti címmel küldött egy figyelemre méltó írást harangozó János bátyai szójatermesztő, aki – ahogy ez az írásából is kiderül – 42 éve foglalkozik (birkózik) e jeles hüvelyes növénnyel.

Csökkentek a mezőgazdasági termékek árai

2019. július 31. 09:36

A búza a kukorica és a szója ára is csökkent. A kukorica kurzusa 0,9 százalékkal ment lejjebb, egy véka 412 dollárcentbe került.

Válasszon az Önhöz legközelebb álló fajtákból!

2018. március 22. 07:58

Sikeres növénytermesztést, és a fajták között jó szemezgetést kíván az Agromag Kft.!

A közönséges takácsatka károsításának hatása a szója beltartalmi összetevőire

2019. március 25. 08:47

A szója, az EU törekvéseinek köszönhetően egyre növekvő vetésterülettel bír Magyarországon is. A szója beltartalmi paraméterei közül a fehérjetartalom (38-40%), és az olajtartalom (18-22%) a meghatározó.