Növénytermesztés

Precíziós gazdálkodás nélkül nem megy!

MTI

A digitális, precíziós gazdálkodásra való átállás fontosságáról beszélt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Veresegyházán.

Feldman Zsolt a február 18-19. közötti, hatodik Precíziós Gazdálkodás és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás (Prega) beharangozó sajtótájékoztatóján, a Veresi Paradicsom Kft. üzemében hangsúlyozta, hogy a világban „gőzerővel halad” a precíziós gazdálkodás alkalmazása. A termelők jól felfogott érdekükben átalakítják gazdaságukat az új technológiák alkalmazására, amelyek piaca 5-10 százalékkal bővül évente – mondta. Ebben a versenyben a hazai termelők sem maradhatnak le, éppen ezért a kormányzat a legszélesebb eszköztárral igyekszik elterjeszteni a precíziós gazdálkodást, minél szélesebb körben igyekszik a lehető legtöbb tájékoztatást megadni a további versenyképesség növeléséhez.

Erre is jó alkalom lesz a PREGA konferencia és kiállítás. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az átállás a precíziós gazdálkodásra fokozatosan, egyfajta tanulási folyamat mentén zajlik, így a kisebb vállalkozások is eséllyel vesznek részt benne. Az átállás valamennyiünk érdeke, hiszen a költségek csökkenése mellett nagyobb termésbiztonságot ígér a precíziós gazdálkodás.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a magyar mezőgazdaságban meglévőnövekedési potenciálról beszélt, amelynek kiaknázásához szükség van a digitalizációra is. A termelési, a feldolgozási és az értékesítési lánc digitalizációjával egy paradicsomról is lehet majd tudni, hogy hol, hogyan termesztették, hogyan jutott el a fogyasztóhoz – mondta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Megmutatjuk a PREGA 2019 Konferencia részletes tematikáját!

2019. január 15. 07:49

A PREGA Konferencián, egy helyen találkozhat precíziós gazdálkodókkal, precíziós gazdálkodást oktató és kutató intézmények képviselőivel, állami döntéshozókkal, valamint agrárdigitalizációs termékeket forgalmazó, szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások döntéshozóival.

Miért vásárolnak manapság GPS-es sorvezetőt a gazdák? - Megkérdeztük őket!

2019. március 4. 08:47

A sorvezető GPS-ek már minden gazdaság elengedhetetlen részét képezik függetlenül attól, hogy mekkora területen foglalkoznak szántóföldi növénytermesztéssel. Megkérdeztük a gazdálkodókat, hogy manapság miért vásárolnak sorvezető készüléket, és hogy melyik funkciókat tartják a leghasznosabbnak.

KITE Zrt. bemutatók a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n

2019. május 29. 08:15

A több, mint 30 gépet felvonultató állógép-kiállítás jól szemléltette, hogy a KITE Zrt. az utóbbi években a műszaki hátteret is magába foglaló precíziós technológia fejlesztése mellett igyekszik a kis- és közepes birtokmérettel rendelkező gazdaságok gépesítési igényeit is kiszolgálni.

Senki ne vegyen permetező drónt!

2019. március 12. 13:47

A rendezetlen jogszabályi környezet miatt permetezési célra jelenleg tilos drónokat használni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a társszervezetekkel egyetértésben – sürgeti a szükséges szabályozás megteremtését.