Terményárak

Vegyes hangulatban mennek hosszú hétvégére a gabonakereskedők

Agrofórum Online

A búza ára 0,1 százalékkal emelkedett, a kukorica ára 0,1 százalékkal csökkent, miközben a szójabab kurzusa is 0,4 százalékkal került lejjebb Chicagóban. Európában a malmi és a takarmány búza és a repce is drágult, azonban kukorica ára nem változott.

A nap elején sokan arra számítottak, hogy Kína hamarosan élénken növeli majd szójabab-vásárlásait, de később mégis az eladók kerültek fölénybe az agárpiacon. Az egy tonnának megfelelő mennyiség 328,07 dolláros szintig csökkent, pedig korábban a 330,37 dollárnak megfelelő szinten is kötöttek üzletet.

„Jelenleg a koronavírus miatt van fennakadás a kereskedelemben, de várható, hogy ázsiai ország visszatér a piacra és teljesíti a kötelezettségvállalásait, amelyekről a kereskedelmi megállapodásban egyeztek meg az érintett felek” – mondta egy magát megnevezni nem akaró szingapúri gabonakereskedő a Thomson Reuters hírügynökségnek.

A koronavírus hatásai miatt az Egyesült Államok Kínába irányuló szójabab-exportja tíz hónapos mélypontra került, pedig az amerikai termékeknek a legfontosabb piaca az ázsiai ország. Csupán 69 ezer tonna szójababot vásároltak a kínai importőrök a február 6-án zárult hét napos időszakban. Ennél alacsonyabb 67,1 ezer tonna a 2019. április 18-án zárult hét napos időszakban volt utoljára.

Kína egyébként további 5090 embert diagnosztizált koronavírussal. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság 121 halálos áldozatról és további 5090 betegről tájékoztatta a világot. Valamint meghalt az első japán koronavírussal fertőzött beteg is. Ez a harmadik haláleset Kínán kívül és a történet érdekessége, hogy a 80 év feletti japán hölgy nem is járt Kínában, így ő Japánban kaphatta el a fertőzést – állapította meg az Equilor Befektetési Zrt.

A kereskedésben egyébként most hosszú hétvége következik az amerikai piacokon. Hétfőn az Elnökök napja miatt az árutőzsde mellett mind a kötvény-, mind a részvénypiacok zárva tartanak majd.

A búza ára alapvetően a globális készletadatok miatt emelkedett enyhén.

A párizsi árutőzsdén 1,25 euróval 194 euróra drágult a malmi búza, míg a takarmány búza 55 eurócenttel 150,55 euróra. A repce ára 0,25 euróval 399,5 euróra ment fel tonnánként. A kukorica kurzusa 168,25 euró/tonnás áron stagnált.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Több hetes mélyponton maradtak a gabonaárak

2019. november 21. 08:56

A Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi tárgyalások okozta bizonytalansággal okolható részben a nagyobb lejtmenet a terményárakban.

Tapasztalatok az ökológiai szójatermesztésről

A 2020 januárjában megjelent USDA (United States Department of Agriculture) jelentés szerint a 2019/2020-as évben a világ szójatermesztése 337,7 millió tonna, ami 0,23 millió tonnával több, mint az elmúlt évben. A legnagyobb szójatermesztő országok továbbra is Brazília (123 millió t), USA (97 millió t) és Argentína (53 millió t), az EU-ban 2,6 millió tonna szóját termelnek.

Országszerte megnőtt a bogáncslepke egyedszáma

2019. június 20. 08:02

Mivel a hernyók fejlődésük során nagy mennyiségű lombozatot fogyasztanak el, erős fertőzés esetén, rövid idő alatt akár tarrágást is okozhatnak.

Kisebb profitra számít idén a Bunge

2020. május 7. 04:36

Az étkezési olajok, a cukor és a bioenergia területén is meredek csökkenésre számít a vállalat azt követően, hogy az etanol ára drámaian esett a piacon.