Gépinfo

Öt százalékkal emelkedett a Kubota nyeresége

Agrofórum Online

A mezőgazdasági és építőipari gépeket gyártó japán Kubota adózott eredménye tavaly 4,8 százalékkal emelkedett, miközben a cég árbevétele 5,7 százalékkal emelkedett éves alapon.

A tokiói tőzsdén jegyzett Kubota nyeresége tavaly 149,1 milliárd japán jenre, mintegy 1,35 milliárd amerikai dollárnyira emelkedett 2018-hoz képest. Mindez a cég nemrég közzétett gyorsjelentéséből derült ki. A működési eredmény 5,3 százalékkal 201,6 milliárd japán jenre csökkent, ám az árbevétel 5,7 százalékkal 1920 milliárd japán jenre, mintegy 17,4 milliárd amerikai dollárnyira emelkedett.

A belföldi bevételei 8,3 százalékkal bővültek a cégnek, ezt elsősorban az állami finanszírozású vízügyi és környezetvédelmi projektekkel magyarázta a vállalat. Emellett a mezőgazdasági és az ipari gépek értékesítései is kedvezően alakultak a Kubotának. Az Egyesült Államokban 1,7 százalékkal bővült az értékestés, ez elsősorban a traktorok és íz építőipari gépek eladásának köszönhető. A Kubota megállapította, hogy bár érzékeltek negatív hatásokat, de az Egybesült Államok gazdasági növekedéséből kivették a részüket. A japán jen dollárral szembeni felértékelődése is jót tett a vállalat eredményeinek.

A cég szerény bevételnövekedéssel kalkulál a 2020-as naptári évre. A menedzsment arra számít, hogy az árbevétel 1,6 százalékkal magasabb, 1950 milliárd japán jenes bevételt vár, miközben a működési eredmény 0,8 százalékkal 200 milliárd japán jenre, a profit pedig 0,7 százalékkal 148 milliárd japán jenre csökkenhet.

A Kubota árfolyama az elmúlt egy héten 2,2 százalékkal csökkent, idén pedig 10 százalékkal csökkent. Az elmúlt egy évet nézve 2,9 százalékkal kúszott feljebb a kurzus.

A Kubota bevételének 83 százaléka származik az ipari és mezőgazdasági gépek, főleg traktorok, kombájnok, ültetőgépek és kaszák értékesítéséből. A víztisztító és elosztórendszerek 15 százalékkal járulnak hozzá a bevételekhez. Japánól az értékesítési árbevétel 31 százaléka származik, Észak-Amerikából 33 százalék, míg Európából 14 százalék.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Lopott traktorral, részegen menekült egy magyar fiatal Németországban

2018. április 18. 14:33

A 21 éves férfi egy farmról tulajdonította el a járművet, majd behajtott egy istállóba, ahol mezőgazdasági eszközöknek ütközött.

A Kverneland cég kibővíti intelligens ekeparkját

2019. szeptember 2. 14:25

A most bemutatott 2300 S, 3300 S és 3400 S típusokkal, amelyek a 2500 i-Plow típussal megegyező műszaki paraméterekkel rendelkeznek, teljessé válik a Kverneland intelligens ekesorozat.

Univerzális traktort adtak át Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően

2020. július 13. 06:46

A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány biztosítása.

Max, a profi és gazdabarát szervizes - Case IH és Pöttinger gépek a Gudmon Show-n

2018. május 28. 10:53

Max nem más, mint egy képzeletbeli mezőgazdasági gépszerelő, amelyet az Agromax Gépkereskedelmi Kft. választott jelképül.