Agrártámogatások

Idén is igényelhető támogatás az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez

MTI

Az Agrárminisztérium (AM) a korábbi évekhez hasonlóan, idén is vissza nem térítendő támogatást nyújt a szőlőültetvények megvédéséhez, a támogatási program éves keretösszege 240 millió forint - közölte az agrártárca csütörtökön az MTI-vel.

A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, amely súlyos fenyegetést jelent a hazai szőlő- és borágazat számára. A betegség elleni védekezéshez jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédő szeres eljárás, ugyanakkor van mód az azt terjesztő amerikai szőlőkabóca gyérítésére.

Ezért az amerikai szőlőkabóca elleni felelős termelői védekezéshez az AM 2020-ban is támogatást nyújt, hektáronként legfeljebb 12 ezer forintot, és szőlőtermelőnként legfeljebb 240 ezer forintot. A szőlőültetvényekben felhasznált növényvédő szer vételárához járó támogatás két elemből áll: a növényegészségügyi megelőzés támogatása, valamint a növényegészségügyi felszámolás támogatása. A támogatás mértéke – mindkét támogatási elem esetében – alapvetően a növényvédő szer vételárának 75 százaléka. Abban az esetben azonban, ha a növényvédő szert a gépi bérmunka-szolgáltatást végző vásárolja meg és juttatja ki, a szolgáltatás ellenértékének 75 százaléka igényelhető vissza.

Az AM közölte: a növényegészségügyi megelőzés támogatása iránti kérelmet március 31-ig tudják benyújtani a szőlőtermelők a Magyar Államkincstárhoz (MÁK). A megelőzés támogatását a fitoplazma fertőzés miatt nem körülhatárolt területekre kell kérelmezni március 1. és március 31. között a MÁK által rendszeresített és a honlapján közzétett nyomtatványon. A növényvédő szer csak ezen igénylést követően vásárolható meg, és a május 1. és július 31. közötti védekezési időszakban juttatható ki. Mindezeket követően kell a kifizetési kérelmet benyújtani a megyei kormányhivatalhoz legkésőbb augusztus 15-ig, erről a kincstár később újabb tájékoztatót tesz majd közzé.

A növényegészségügyi felszámolás támogatását a fertőzés miatt körülhatárolt területen található szőlőültetvény után lehet kérelmezni. Az elvégzett növényvédőszeres védekezést követően elégséges csak kifizetési kérelmet benyújtani augusztus 15-ig a megyei kormányhivatalhoz. A növényvédelmi hatóság körülhatárolt területről szóló határozatát a fertőzött terület szerint illetékes önkormányzat hirdetményi úton közli és az odatartozó összes szőlőültetvényre vonatkozik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Kevesebb zöldség és gyümölcs termett

2020. augusztus 24. 08:03

2019-ben az előző évinél negyedével kevesebb, 63 ezer tonna meggy termett, 2012 óta a legkevesebb. A szőlő mennyisége tizedével mérséklődött.

A klimatikus körülmények a lisztharmat és a varasodás kórokozói számára is kedvezőek

2018. június 13. 04:30

A folyamatos rajzás alapján indokolt a 10-12 naponkénti rovarölő szeres permetezés a molykártétel elkerülése érdekében.

Hamarosan megkóstolhatjuk az idei balatoni borokat

2018. szeptember 4. 06:58

A legkorábban érő szőlőfajta, a Csabagyöngye feldolgozása hamarosan befejeződik, és az Irsai Olivéré is jó tempóban halad, így hamarosan leemelhetjük az áruházak polcairól az első dél-balatoni borokat.