Mikortól védekezzünk őszibarack tafrina ellen?

Agrofórum Online

Cs. Károly kérdése: Öt őszibarackfám van és rendszeresen problémát okoz a tafrina. Mikortól védekezzek őszibarack tafrina ellen?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az tafrinás levélfodrosodás (Taphrina deformans) az őszibarackfák jelentős betegsége. A fertőzés hatására a levelek egy részének vagy egészének megnagyobbodása, ráncosodása, fodrosodása figyelhető meg. Színük pedig sárgászöld, majd sárgásbarna, végül piros lesz. A fertőzött levelek nagy része később lehullik, súlyos esetben a fa a levelinek nagy részét elveszti, felkopaszodik. A hajtásokon és a vesszőkön is megfigyelhető tünetei, megvastagodás és deformáció. A gyümölcsök héján hólyagok és torzulás, húsukon rothadás tünete jelenik meg. A jellegzetes tünetek a fertőzés után kb. 1-2 héttel jelentkeznek, a védekezéssel a tünetek megjelenéséig nem lehet várni. A kórokozó ellen hatékonyan csak megelőzéssel lehet védekeznünk.

Terjedésének kiváltképp kedvez, a csapadékos és hűvös időjárás, mely március első napjaiban is tapasztalható volt. Az őszibarack rügyei a rügypattanás közeledtével egyre jobban fogékonyak a fertőzésre, a bőséges csapadékmennyiség a rügyekbe jutását elősegíti. A védekezést már metszéskor elkezdhetjük a torzult, beteg vesszőrészek eltávolításával és megsemmisítésével.

A réztartalmú (rézszulfát, rézhidroxid) lemosó permetezésnek kiemelt jelentősége van, mivel a kórokozó a fás részeken telel át. Rügypattanás után réztartalmú készítménnyel a zöld részek érzékenysége miatt ne permetezzünk. A fiatal zöld részek egérfüles állapotában megelőző jelleggel kezdjük el a kémiai védekezést (március vége, április eleje). Ezután még három alkalommal pirosbimbós állapotban, virágzás végén és terméskötődéskor ismételjük meg az eredményes védekezés érdekében. Május elejéig számíthatunk fertőzésére, minél szárazabb és tartósan melegebb (15-20 °C) az időjárás, annál kedvezőtlenebb a körülmény fertőzésének. Kontakt szerek (pl. kaptán) hatékony védelmet biztosítanak, amikor még nagyon kicsi a levélfelület. A lomblevelek megjelenésekor már használhatóak a hosszabb hatástartamú felszívódó készítményeket (pl. difenokonazol).

A kémiai védekezés mellett különböző fajták érzékenységének is nagy jelentősége van. A sárgahúsú közép, illetve kései érésű fajták és a nektarinok a legérzékenyebbek. A fehérhúsúak jobban ellenállnak a tafrinának, fertőződésük esetén a betegség csak ritkán okoz nagyobb lombveszteséget.

 

Mi okozza az őszibarack leveleinek sárgulását?

2020. május 8. 09:06

R. Péter kérdése: Mi okozza az őszibarack új, fiatal levelek sárga foltosságát, sárgaságát, lehullását. A levelek mérete általában fele, egyharmada a kifejlett zöld, egészséges levelekének.

Ez már igazi növényvédelmi szezon a szántókon és a gyümölcsösökben is

2018. április 20. 06:54

A meleg idő országszerte robbanásszerűen virágba borította az őszi káposztarepce táblákat és a gyümölcsös kerteket. A természet igyekszik behozni lemaradását.

Most a mandula, a kajszi és az őszibarack megelőző védelme a legfontosabb feladat

2020. március 9. 12:30

Most a csonthéjasok moníliás virág- és hajtásfertőzésének a megakadályozása kell, hogy legyen a fő csapásirány a gyümölcsösök növényvédelmében.

Permetezni kell: kedvez az időjárás a tafrina kialakulásának

2020. március 3. 15:15

2020 első két hónapja nem kényeztette el a gazdálkodókat csapadék tekintetében. Január-február hónapokban csupán egy havi mennyiség hullott le, mindehhez pedig több évtizede nem látott, magas téli hőmérséklet társult. Szerencsére az elmúlt esztendő utolsó két hónapja csapadékban bővelkedett, mindkét hónapban többhavi csapadék hullott, eső formájában.