Hogyan szabadulhatunk meg a körtelevélbolhától?

Agrofórum Online

H. Sámuel kérdése: A körte leveleinek megjelenésével egy időben minden évben a bolhák is megkezdik károsításukat. Hogyan szabaduljak meg tőlük?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A körtefákon előforduló kártevők közül a körtelevélbolhák okozzák a legjelentősebb károkat. Amellett, hogy jelenlétükre már nagyon korán, 5 fok feletti hőmérséklet esetében számíthatunk, gyors és tömeges elszaporodás jellemzi. Tavasszal akár 300-400 db tojást is rakhatnak, évente 5-6 nemzedékük is kifejlődhet. A körtén három levélbolha faj is előfordulhat, azonban a füstösszárnyú körtelevélbolha (Cacopsylla pyri) jelenléte a meghatározó.

Szívogatásuk hatására a levelek besodródnak, deformálódnak, kisebbek maradnak, később elhalnak. Emellett lassul a hajtásnövekedés, az ízközök is rövidülnek. A gyümölcsök mérete a növekedésben visszamarad és torzul. Látványos kártétel a korompenész megjelenése, mely a rovarok által ürített mézharmaton jelenik meg, csökkentve ezzel az asszimilációs felületet. A terméseken megtelepedő korompenész pedig a gyümölcsök értéktelenné válásához vezet.

A levélbolhák ellen eredményesen akkor védekezhetünk, ha több szempontot is figyelembe veszünk. Ennek egyik fontos eleme a vízhajtások eltávolítása, ugyanis így csökkenthetjük a tojásrakás és lárvák fejlődésére alkalmas felületet. Minden olyan agrotechnikai művelettel (tápanyag-utánpótlás, öntözés, metszés), amivel a hajtásnövekedést a nyár közepéig le tudjuk állítani, elszaporodásuk mértékét csökkenthetjük.

A védekezés hatékonyságát az olajos lemosó kezeléssel növelhetjük. A vegyszeres védelem legfőbb szempontja a természetes ellenségek (pókok, ragadozó katicabogarak, virágpoloskák) megóvása, ugyanis hiányuk rövid időn belül a levélbolhák egyedszámának rohamos növekedéséhez vezet. A körtelevélbolha ellen a permetezést akkor kezdjük el, amikor a tojások 40-50%-a már a kelés előtti állapotban van (sárga színű), ezt kézi nagyító segítségével ellenőrizhetjük. Hatékonyak lehetünk akkor is, ha a kezelés időpontjában még a fiatal lárvák vannak túlsúlyban. A megfelelő eredmény érdekében 8-10 nap múlva javasolt a kezelés megismétlése is (pl. acetamiprid). A legkritikusabb időszakban, vagyis a hajtásnövekedés idején és tavasszal mindenképp ügyeljünk a kártevő megjelenésére.

 

A tafrinás levélfodrosodás járványveszélyét hozta vissza a lehülés

2020. március 24. 14:06

Az őszibarack esetében a moníliás fertőzés mellett a tafrinás levélfodrosodás járványveszélyét hozta vissza a hideg és csapadékos időjárás.

Jubileumot ünnepel a Nufarmer Magazin (ingyenesen letölthető PDF)

2019. április 2. 06:17

Magazinunkban több kiváló, elismert szakember ismerteti tapasztalatait az évelő egyszikű gyomnövényekről csakúgy, mint a vetésfehérítővel vagy a zöldítéssel kapcsolatos növényvédelmi problémákról és megoldási lehetőségekről.

Tavaszi növényvédelem kalászosokban

2020. február 26. 08:02

Ahogy tavaly, úgy 2020-ban is bevált növényvédő szereket, kipróbált növényvédelmi technológiákat ajánlunk a jövedelmező gabonatermesztéshez.

Küszöbön a robotok hatalomátvétele a növénytermesztésben

2019. július 31. 04:36

Ausztráliában és Kanadában több start-up vállalkozás is mezőgazdasági robotok készítésére szakosodott és munkájuk olyannyira sikeres, hogy néhány farmer már használja is az általuk gyártott gépeket.