Hogyan ajánlott az őszibarack levélfodrosodása ellen védekezni?

Agrofórum Online

F. Mária kérdése: Mikor, hányszor ajánlott az őszibarack levélfodrosodása ellen védekezni? Vannak-e új szerek ellene?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus 

Kedves Kérdező!

Az őszibarack levélfodrosodása betegség, melyet a Taphrina deformans nevű gomba okoz, minden évben visszatér és különböző súlyosságú. Őszibarackon kívül a mandulát és a nektarint is fertőzi.

Feltűnő tüneteit kora tavasszal a leveleken idézi elő. A levél megnagyobbodik, megvastagszik, húzottá, ráncossá, majd görbültté válik. Hajlékonyságát elveszti, megkeményedik, törékennyé válik. Színe is változik, sárgul, majd vörös, bordó színeződést nyer. Az alakváltozást mutató leveleken hamvas, deresnek látszó finom bevonat fejlődik párás időjárási körülmények között. Később a levél elhal, elszárad és lehullik, a beteg levelek eltűnnek a fáról. Erre szokták mondani, hogy meggyógyul, de ez nem gyógyulás, csupán a beteg levelek elvesztése.

Taphrina deformans súlyos kártétele

Amikor a leveleken megjelennek a szembetűnő tünetek a permetezés már csak a következő fertőzés megelőzésére alkalmas. A gomba alacsony hőmérsékleti igényű, már 4 °C-os átlaghőmérsékletnél aktív, optimális fejlődését 4-14 °C közötti körülmények biztosítják. Enyhe téli, hűvös tavaszi napokon szaporodik, szórja spóráit és fertőzi a fiatal, még csak pár mm-es nagyságú leveleket. Fertőzéséhez nedves levélfelületre van szükség, mely a tartósan esős, párás, ködös és hűvös időjárásnál fordul elő. Átlagos időjárásnál ezek a feltételek március közepétől április végéig adottak, ebben az időtartamban kell megelőző védekezést folytatni ellene. A lehullott tünetes még zöld levelekről a gomba a fa lombját visszafertőzi.

Védekezés ellene a fák nyugalmi időszakában lemosó permetezéssel szükséges, erre alkalmasak a réz tartalmú gombaölő szerek. Rügypattanástól piros-bimbós állapotig a tribázikus rézszulfát is felhasználható. A levélkezdeményeket, amikor azok csak néhány mm-es méretűek, már fertőzi a kórokozó, ezt a fejlődési állapotot nevezi a szakirodalom a levelek egérfül állapotának. A gombaölő szerek sorozatos forgalomból kivonása után jelenleg a difenokonazol (szabadforgalmú) és a tebukonazol (II. forgalmi kategóriájú) felszívódó hatású gombaölő szerek alkalmazhatók ellene. Márciustól április végéig, amikor a felmelegedés vet véget a járványnak, 2-3 permetezés szükséges lehet a védekezésre.

Deres bevonat a fertőzött leveleken

Házi kertekben a tünetes levelek folyamatos eltávolítása a fáról és a területről segít a járvány megfékezésében. A peszticidterhelés csökkentése érdekében kertekben az alábbi, nem engedélyköteles anyagok is használhatók a betegség ellen: fűzfa kéreg kivonata pirosbimbós állapotig, lecitin gyümölcsnövekedésig, mezei zsurló oldata egérfüles állapottól sziromhullásig.

 

Hazánkban közel 36,3 ezer hektáron van gyümölcsös az Eurostat adatai szerint

2019. február 21. 12:33

A 2017-es adatokat összegző jelentés szerint a magyarországi gyümölcsösökben valamivel több, mint 25 ezer hektáron almafák találhatók, sárgabarack 5,4 ezer hektáron, őszibarack 3,5 hektáron, körte pedig 2,3 hektáron.

Gyümölcsösültetvény-összeírás: tarolt az alma és a meggy - feljövőben a bodza

2018. május 29. 11:27

A felmérés közel 15 ezer gyümölcstermesztő gazdaság több mint 37 ezer ültetvényére terjedt ki.

Az őszibarack metszése szakszerűen - Ezzel a módszerrel lehet sok termés a nyáron

2019. március 19. 08:57

Hogyan kell megmetszeni tavasszal az őszibarack fát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével.

Gyümölcs Videó