COVID-Agrár

Van elég vetőmag hazánkban

NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a kereskedőket és a felhasználókat, hogy Magyarország vetőmag-ellátottsága – a rendkívüli járványügyi intézkedésektől függetlenül – megfelelő. A hazánkban előállított szaporítóanyagok mellett, a külföldről importált vetőmagok is kielégítő mennyiségben is minőségben állnak rendelkezésre.

Magyarország Európa egyik legnagyobb vetőmag-előállító országa, a hazánkban felhasznált szántóföldi vetőmagok nagy részét helyben állítják elő. Márciusra – az elrendelt járványügyi veszélyhelyzettől függetlenül – az import vetőmagtételek jelentős része is megérkezett a kereskedőkhöz és a felhasználókhoz. Kisebb mértékű hiány esetleg egyes keresett fajták esetében mutatkozhat, azonban azok is helyettesíthetők más fajtákkal.

A tavaszi vetőmag-ellátottságot leginkább az előző szezonban végrehajtott fémzárolásokkal összehasonlítva lehet elemezni. 2018 második, illetve 2019 első félévében együttesen, a fontosabb tavaszi fajokat (kukorica, napraforgó, szója, lucerna, zab, cirokfélék) figyelembe véve 10.057 darab tételt fémzároltak, ami összesen 129.007 tonna vetőmagot jelentett. Ez a mennyiség az idei szezonban (2019 második félév – 2020 első félév) az alábbiak szerint alakult: 8.567 darab fémzárolt tétel, összesen 111.714 tonna mennyiségben.

Megállapítható tehát, hogy az idei mennyiség a fémzárolási időszaknak megfelelő, biztosíthatja a tavaszi vetőmag-ellátottságot. Minimális késedelem esetlegesen az importból beérkező, vetőmag-előállításhoz szükséges szülői vonalakkal fordulhat elő, ez viszont nem befolyásolja az idei évben az árutermő-területekhez szükséges vetőmagmennyiséget.

Hazánkban nagyon kevés vetőmagot forgalmaznak csávázás nélkül, éppen ezért az alábbi táblázatban a már kész anyagokat tüntették fel. (Ez alól kivételt jelent a szója, ahol esetenként még hátra lehet az oltóporral történő kezelés, amelyet mindig az utolsó pillanatban, a vásárlói igényeknek megfelelően végeznek el.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Mennyi vetőmagot vásároljunk családunk zöldségellátására?

2019. január 3. 14:18

Megtervezhetjük, mennyi vetőmagot vásároljunk egyes zöldségfajtákból, hogy fedezzük családunk igényeit abban az időszakban, amikor termeszteni tudunk a kertünkben. Ehhez el kell döntenünk, milyen zöldségfajtákat szeretnénk termeszteni idén, mekkora terület áll ehhez rendelkezésre, majd ennek tudatában becsülhetjük meg a szükséges vetőmag-mennyiséget.

Ami késik, nem múlik - Tudósítás az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról

2018. március 2. 17:00

Megkésett, de ma is aktuális beszámoló az állami növényfajta elismerést tanúsító oklevelek átadásáról.

A BASF lezárta több Bayer üzletág és eszköz akvizícióját

2018. augusztus 2. 06:16

A BASF sikeresen lezárta több Bayer üzletág és eszköz akvizícióját. Az ügylet kiegészíti a BASF saját növényvédelmi, biotechnológiai és digitális tevékenységeit, és ezzel a vállalat belép a vetőmagnemesítés, előállítás és kereskedelem területére.

RAPOOL-HIBRIDREPCÉK TELJESÍTMÉNYE, 2016–2020 (FRISS TERMÉSEREDMÉNYEK!)

2020. augusztus 4. 07:33

A Magyar Kukorica Klub 2016–2018 júliusában öt-öt, 2019-ben négy, 2020-ban pedig három helyszínen végzett terméstanúsítást a RAPOOL Hungária Kft. megbízásából.