Hogyan gyomírtózzuk a vöröshagymát?

Agrofórum Online

G. Bálint kérdése: A frissen dugványozott vöröshagymát milyen gyomirtóval kezelhetném perjés területen?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A vöröshagyma vegyszeres gyomirtására felhasználható készítmények száma az utóbbi időszakban nagymértékben lecsökkent. A rendelkezésünkre álló hatóanyagok között nagyobb számban szelektív egyszikű irtók szerepelnek, ezért a vöröshagyma egész évi gyommentesen tartása nehezen oldható meg mechanikai beavatkozások nélkül még üzemi körülmények között is. A készítmények felhasználásának további korlátai is vannak, hiszen csak egy készítmény tartozik a mindenki számára elérhető, képesítés nélkül is megvásárolható un. III. kategóriába.

A kultúrnövény károsodása nélkül hatékonyan már az elővetemény tarlóján is tudunk védekezni glifozát hatóanyagú készítményekkel. Ezzel az évelő egyszikű, vagyis a tarackosok- és az évelő kétszikű, azaz a mélyen gyökerező nagylevelű gyomok ellen lehetünk eredményesek. A vöröshagyma vetése után 4-5 nappal, de még a kelése előtt, vagyis preemergensen a pendimetalin (szabad forgalmú) hatóanyagú készítménnyel van lehetőségünk a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen védekezésre.

A készítmény bedolgozása szigorúan tilos! A tökéletes gyomirtó hatást akkor érjük el, ha a kijuttatást követő 2 héten belül 10-20 mm bemosó csapadék is hullik. A preemergens gyomirtás hatása fokozatosan csökkeni fog, ezért indokolt lehet az állományban a kézi gyomirtás elvégzése is. Állományban, a vöröshagyma 3-4 leveles állapotában a kétszikű gyomok ellen a klopiralid, a piridát hatóanyagú készítmények használhatóak, ezek azonban II. kategóriás, engedéllyel rendelkező személyek számára értékesíthetőek és használhatóak. A felsorolt készítményeket tilos 25 0C felett kijuttatni, valamint tilos a permetléhez nedvesítőszer és műtrágya hozzáadása.

Csapadékos időjárás esetén, vagy az öntözés után 3 napsütéses napot követően végezhetjük el a kezelést, amikor a vöröshagyma levelét védő viaszréteg újra megerősödött. A vöröshagyma esetében állományban a magról kelő és évelő egyszikű gyomok ellen, fluazifop-P, és a kletodim hatóanyagok alkalmazhatóak, melyek szintén II. kategóriások. A magról kelő egyszikűek ellen a gyomok 1-3 leveles fejlettségénél (gyökérváltás), míg az évelő egyszikű gyomok ellen azok 15-20 cm –es magasságánál a leghatékonyabb a védekezés.

Talajmunkák gépesítési lehetőségei

2020. április 17. 08:15

Az utóbbi években egyre nagyobb szerepe van a talajerő gazdálkodásnak. A csökkenő csapadékmennyiség és a talaj tápanyagvesztesége igazi kihívás elé állítja a termelőket. Télen a szőlészeti munkák egyik legfontosabb lépése a talaj megfelelő előkészítése a következő szezonra.

Megjött a szója preemergens kezelésére is kibővített Pledge gyomirtó szer engedélyokirata

2018. április 11. 07:07

Módosult a Sumi Agro növényvédő szerének engedélyokirata, a dokumentumot számos kultúrával bővítette a NÉBIH.

Beszéljenek önmagukért a tények!

2020. március 13. 11:30

Az ADAMA hosszú évek óta élen jár napraforgó gyomirtási technológiák terén, amely alapjaiban határozza meg a termesztés sikerességét. Megoldásaink előnyeiről, hatékonyságáról már sokszor és sokféleképpen tanúbizonyságot tettünk. A technológia fejlődésével azonban mindig lehetőség nyílik újabb, a korábbiaknál még hitelesebb módon bemutatni a termékeink tudását.

A termikus gyomirtás újra hódít?

2019. május 13. 11:47

A perzseléses technológia megvalósítására számos megoldás született a kerti berendezésektől kezdve a szántóföldi nagyteljesítményű kultivátorokig.