Agrártámogatások

Járványvédelmi rendszerek fejlesztése pályázat nyílt meg

NAK

Megjelent a „Baromfi- És Sertéstartó Telepek Járványvédelmi Rendszereinek Fejlesztése” című pályázat.

A baromfi- és a sertésállomány megóvása érdekében az Agrárminisztérium pályázatot hirdetett az ASP és a madárinfluenza vírus elterjedésének a megelőzésért. A kamara összeszedte a tervezet megjelenése óta eltelt időszakban történt legfontosabb változásokat.

  • Fontos, hogy a projektek benyújtására már 2020. április 27-től van lehetőség.
  • A pályázatból igényelhető juttatás összege emelkedett. A feltételeknek megfelelő projekteket, maximum 30 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítik.
  • Az elszámolható költségek között a madárháló átkerült az önállóan nem támogatható tevékenységek közé. Természetesen továbbra is be lehet szerezni a madárhálót, azonban csak egy önállóan támogatható tevékenységgel együtt.
  • A célterületek kiegészültek a fürj-, a húshasznosítású galamb-, a fácán-, a fogoly-, a stucc-, az emu-, és a vaddisznótartó gazdaságok támogatásával.
  • A pályázatban a térségi szempontokra adható pontszám csökkent, míg ezzel egyidejűleg emelkedtek az ökológiai gazdálkodást, a TCS-t, valamint a környezetet érintő pontok.
  • A telepi hullaégető beszerzésére maximálisan nettó 5.000.000 Ft, míg a telepi takarmánytárolásra nettó 3.000.000 Ft igényelhető.
  • A felhívás 1. számú mellékletében megjelent a „kerítésrendszer kialakítása, korszerűsítése/fejlesztése” tevékenység.
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Anyakecsketartás átmeneti támogatása kérelembeadás nyílik hétfőn

2020. szeptember 18. 09:17

Az átmeneti támogatás mértéke 8 200 forint/anyakecske, azzal, hogy a támogatás országos szinten a tárgyévre vonatkozóan legfeljebb 32 000 egyed után nyújtható.

Elindult az átmeneti támogatások kifizetése

2020. szeptember 16. 08:47

Első körben 3,12 milliárd Ft-ot utaltak ki összesen 13000 kertészeti tevékenységet végző, méhész gazdálkodó, valamint tejhasznú-tehéntartó számára.

Agrofeed Kft.: 747 millió forint támogatás fermentációs eljárások fejlesztésére

2020. szeptember 8. 04:36

A három éven átívelő projekt célja olyan speciális nedves fermentációs eljárás honosítása és továbbfejlesztése, mellyel kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el.

Megjelent az afrikai sertéspestis egy szlovák házisertés-állományban is

2019. július 27. 09:33

A Magyarországra átnyúló védő- és megfigyelési körzetben házi sertések megbetegedését ez idáig nem jelentették.

Hazánk eredményes lehet az afrikai sertéspestis elleni védekezésben

2018. július 4. 15:20

Az uniótól a közvetlen járványvédelmi intézkedésekhez várható támogatás a vészhelyzeti alapból: a vaddisznó test és tetem kártalanítására 75 százalékban, míg a vizsgálatok költségére 100 százalékban igényelhető forrás.

Áremelkedés várható a sertéspiacon

2018. szeptember 27. 12:11

Míg a sertéspestis egyelőre nem hozott komolyabb változást a piacon, az egész gazdaságot fojtogató munkaerőhiány mellett a takarmányárak is egyre több termelőnek okoznak fejfájást.

Vírushatás: tönk szélén a vadászat, a vadgazdálkodás

2020. április 18. 09:36

Pár hete több fórumon - többek között az ágazattal foglalkozó blogokban is - jelennek meg olyan vélemények, amelyek a vadgazdálkodási ágazat krízis helyzetére hívják fel a fegyelmet.  Egyes álláspontok szerint, az ezidáig is számos sebből vérző ágazat az ASP, majd a jelenlegi rendkívüli járványügyi helyzet miatt a végletekig ellehetetlenült. A kialakult helyzetre reagálva, az elmúlt napokban az Országos Magyar Vadászkamara is elkészítette intézkedési javaslatait, amelyeket, ismereteink szerint, megküldtek az Agrárminisztériumnak, az Országos Főállatorvosnak és a szaktárca helyettes államtitkárának is.