Terményárak

Újra pluszban a búza

Agrofórum Online

A búza 1,9 százalékkal drágult, miközben a kukorica és a szójabab ára 1,4, illetve 0,5 százalékkal csökkent Chicagóban. Európában jó hangulat uralkodott az árupiacon, a négy legfontosabb agrártermék ára pluszt hozott a legközelebbi határidőre.

Egy tonna búzáért 202,27 dollárnyit adtak, ami 1,9 százalékos növekedést jelent, de korábban 204,43 dolláron is kötöttek üzletet. Ez azt jelenti, hogy öt veszteséget hozó nap után emelkedett a búza ára. Utoljára március 25-én hozott a mostaninál nagyobb, 3,5 százalékos pluszt a kereskedés. Szakértők szerint a piaci szereplők most azt mérlegelték, hogy a gazdasági visszaesés milyen következményekkel járhat az egyes exportáló országoknál.

„Az Egyesült Államok exportértékesítési nem a legjobban alakultak, ezért a piacon sokan korrekciót hajtottak végre az elmúlt napok zuhanását követően. Továbbra is enyhén szűkülő piaci kínálatra lehet számítani a búza kereskedésében. Sok múlik azon, hogy Oroszországban és Ukrajnában miként alakulnak a következő hónapokban az időjárási körülmények” – nyilatkozta a Thomson Reuters hírügynökségnek Nathan Cordier, az Agritel tanácsadója.

Algéria közben két héten belül a harmadik jelentős beszerzési tenderét bonyolítja le, de a befektetők tartanak a hosszan tartó globális visszaeséstől.

A kukorica és a szójabab ára 1,4, illetve 0,5 százalékkal mérséklődött. Kanadában a repce piacán szintén mínuszt tapasztaltak a szereplők, az árjegyzés 0,3 százalékkal 470,7 kanadai dollár/tonnára ment le.

Európában, a párizsi árutőzsdén megfordult a több napos trend és ezúttal a vevők uralták a kereskedést, mind a négy fontos agrártermék ára feljebb ment a következő határidőre. A legközelebbi határidőre 50 eurócenttel emelkedett a malmi búza kurzusa és 191,25 euróba került egy tonna. A repce is drágább lett, 1,75 euróval 363,75 euróra került a tonnánkénti kurzus. A takarmánybúza ára 2,05 euróval, a tonnánkénti 155,25 eurós értékre emelkedett. A kukorica ára 0,25 euróval a tonnánkénti 166,25 eurós szinten hagyta el a parkettet. A következő két határidőre, amely jellemzően júliustól-decemberig tart, is emelkedtek az árak. Két kivétel volt csupán. Júliusra a takarmánybúza 2 euróval lett olcsóbb tonnánként, míg a kukorica novemberi kurzusa nem változott, kivétel volt csupán. A többi határidős termék ára mind emelkedett a négy agrárpiaci termék esetén Párizsban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Lassul a kukorica és a szójabab ültetési üteme

2020. május 28. 10:02

A vetési munkálatok előrehaladási folyamatai elmaradnak a piaci várakozástól, és az időjárási előrejelzések is kissé aggasztóak. A piac aggódik amiatt, hogy sikerül-e elültetni időben az összes vetőmagot.

Mit tegyünk a repcével ősszel?

2020. szeptember 17. 07:57

A repce őszi menedzselése képzi az alapját egy igazán jó termésszintnek. Az őszi teendőink célja, hogy olyan repcét „engedjünk a télbe”, ami 8-12 levelet és kb. 30 cm-es karógyökérzetet fejlesszen minimum 1 cm-es gyökérnyakátmérővel. Ha ezeket a paramétereket el tudjuk érni, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy a növényünk át fog telelni. Ahhoz viszont, hogy ezt a fejlettséget a növény el is tudja érni, ahhoz az őszi teendőket kézben kell tartani.

Összeért az árpa és a repce, a búza minősége megfelelő

2018. július 3. 11:06

Szokatlan az idei időjárás, emiatt sok helyen összeért az árpa és a repce aratása. Eközben búzából is beérkeztek a laboratóriumba az első tételek, bár ez utóbbit még nem kezdték tömegesen betakarítani.

RLMS - Új rezisztencia gén a repce fómás betegségével szemben

2020. július 27. 13:16

A fómás levélfoltosság és szárrák az őszi káposztarepce legfontosabb betegsége egész Európában. A kórokozó ivartalan alakja a Phoma lingam, ivaros alakja Leptosphaeria maculans.  Ez a gombás megbetegedés szinte minden évben már ősszel megjelenik a fiatal repce állományok lombozatán.