Terményárak

Három éves mélyponton a kukorica ára

Agrofórum Online

A búza stagnált, a kukorica olcsóbb lett, míg a szójabab kissé drágult Chicagóban. Európában is rendkívül vegyes képet mutatott a gabonapiac. Nagy elmozdulások nem történtek.

A búza 201,81 dollár/tonnás áron stagnált a tengerentúlon, míg a kukorica 131,29 dollár/tonnás ára fél százalékos értékvesztésnek felel meg. Az amerikai őszi búza 62 százaléka jó vagy kiváló állapotú, a tavaly ilyenkor publikált 60 százalékkal szemben. Az elemzők mindössze 56 százalékos adatot vártak egyébként. A szójabab 0,1 százalékkal, enyhén drágult a tonnánkénti 314,52 dolláros szintig. A kukorica ezzel a csökkenéssel csaknem három éves mélypontra csúszott le, utoljára 2016 nyarán kereskedtek hasonló szinteken ezzel az agrártermékkel. Kanadában a repce ára 0,6 százalékkal a 467,9 kanadai dollár/tonnás szintre csökkent.

„Minden agrártermék számára van még vevő, és mindent el is lehet adni. A valóság azonban mindeközben az, hogy az Egyesült Államokban egyszerűen túl sok az agrártermék. Tehát alaposan át kell gondolni, hogy milyen stratégiát folytatunk a piacon” – hívta fel a figyelmet Don Roose, a U.S. Commodities elnöke.

„Az, hogy a kőolaj kereskedése kezd stabilizálódni és drágul a fekete arany, ez támogatja a kukorica kereskedését az etanolpiac miatt” – húzta alá Brian Hoops, a Midwest Marketing Solutions elemzője.

Európában, a párizsi árutőzsdén vegyes képet mutatott a kereskedést, a malmi búza és a repce drágult, azonban a takarmánybúza és a kukorica olcsóbb lett a nap végére. A legközelebbi határidőre 25 eurócenttel emelkedett a malmi búza kurzusa és 195,5 euróba került egy tonna. A repce is drágább lett, 2 euróval 370 euróra került a tonnánkénti kurzus. A takarmánybúza ára viszont 15 eurócenttel a 157,2 eurós értékre mérséklődött tonnánként. A kukorica ára 0,75 euróval a tonnánkénti 165,75 euróra ment le. A következő két határidőre, amely jellemzően júliustól-decemberig tart, is vegyesen alakultak az árak. A repce augusztusra és novemberre is drágult Párizsban. A malmi búza viszont szeptemberre 187,75-ön stagnált, azonban decemberre csökkent az ár. A takarmánybúza kurzusa júliusra és novemberre is 15-15 eurócenttel csökkent, míg a kukorica stagnált augusztusra és novemberre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Komolyak az aggodalmak a koronavírus miatt a gabonapiacokon

2020. február 28. 08:02

A közeljövőben inkább az árak csökkenésére lehet számítani az agrárpiacokon. A terményárakat sokkal inkább a koronavírus terjedésének hírei és azok érzelmi hatásai befolyásolják, mintsem a mögöttes valós kereslet-kínálati folyamatok.

Sokat esett a búza ára

2019. december 7. 05:38

A búza jegyzésára 0,7 százalékkal a tonnánkénti 191,2 dollárnak megfelelő szintig csökkent Chicagóban. A termék kurzusa négy hónapja nem zuhant annyit egy hét alatt, mint most.

Nagyobb figyelmet kell fordítani az okszerű műtrágyázásra - Yara Nap konferencia, 2019

2019. január 29. 09:14

A konferencia egyik témája volt a digitális megoldások kérdése a mezőgazdaságban, különös tekintettel a tápanyagellátási technológiákra, továbbá az előadások a takarmánynövények – fókuszban a kukorica és a szója – tápanyag-gazdálkodási kérdéseit érintették, de szó volt az aktuális műtrágyapiaci trendekről is.

Versenyfutás az idővel – rövid távon az amerikaik a nyerők

2019. október 30. 15:38

Az árakra elsősorban az volt hatással, hogy a kínai-amerikai feszültség tovább enyhülhet és bár áttörő új hír nem volt, felmerült további 10 millió tonnás nagyságrendű kínai szójabab vétel lehetősége az USA-ból.