COVID-Agrár

Egyszerűsödött az őstermelői ügyintézés

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a gazdálkodók érdekképviseletében eljárva jelezte a jogszabályalkotónak, hogy a fennálló egészségügyi veszélyhelyzet miatt a gazdaságvédelmi akcióterv keretében az őstermelők jogviszonyára vonatkozó rendelkezéseket is módosítsák.

Az intézkedések eredményeként a 122/2020. (IV.16.) Kormányrendelet 3. § paragrafusa szerint a hatályos igazolvánnyal rendelkező mezőgazdasági őstermelő esetében az értékesítési betétlap akkor is az adóév első napjától hatályos, ha a betétlapot az őstermelő – a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 3. § (6) bekezdés a) pontjától eltérően – az adóévben a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi.

Ez azt jeleni, hogy az őstermelői igazolvány 2020. január elsejére történő visszamenőleges érvényesítésének határideje idén nem március 20-a. Tehát aki március 20-át követően már kiváltotta, vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi a 2020. évi értékesítési betétlapját, annak őstermelői jogviszonya szintén 2020. január elsejére visszamenőleges.

A határidőnap módosítása miatt a kiadott értékesítési betétlapon szereplő hatályosság kezdő dátuma nem megfelelően szerepelhet, emiatt nem kell újat kérni, lecserélni a betétlapot. A módosult határidők miatt az őstermelői nyilvántartásban visszamenőlegesen rendezésre kerülnek az érintett gazdálkodók adatai, amelyről a nyilvántartás vezetője, a NÉBIH automatikusan adatot szolgáltat a NAV és a MÁK részére egyaránt.

2020. március 20-ig mintegy 140 ezer gazdálkodó érvényesítette őstermelői igazolványát. Tavaly ugyanebben az időszakban többen érvényesítették igazolványukat, az őstermelők száma elérte a 281 ezer főt. Jelenleg több mint 269 ezer őstermelő gazdálkodik hazánkban. Viszont mintegy 90 ezer gazdálkodó még nem rendezte státuszát, azaz érvényesítette vagy vonatta be őstermelői igazolványát. A számok idei alakulásának több oka is lehet.

Az okok között elsősorban a jelenleg fennálló egészségügyi veszélyhelyzet állhat, de vannak olyan gazdálkodók is, akiknek a folyamatos őstermelői jogviszony fenntartása nem elsődleges és csak az értékesítési tevékenységük előtt fogják érvényesíteni igazolványukat. Továbbá több gazdálkodó már a korábbi években kiváltotta a 2020. adóévre vonatkozó értékesítési betétlapot, ezért idén már nem kellett ügyintézniük.

A NAK több javaslatot is megfogalmazott az agrármodernizáció- és digitalizáció törekvéseivel összhangban az őstermelők adminisztratív és bürokratikus terheinek csökkentésére. Az új szabályok bevezetésére viszont még várni kell, a legtöbbre 2021. január elsejével kerülhet sor. Őstermelőként továbbra is érvényes őstermelői igazolvánnyal lehet értékesíteni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Térképre raktuk a hazai szamócalelőhelyeket!

2020. május 4. 14:22

A szamóca a legkorábban érő, Magyarországon is termesztett gyümölcs. Fóliás termesztési körülmények között már akár április elejétől a fogyasztók rendelkezésére áll, a hazai termesztés főszezonja azonban május elejétől június közepéig tart.

Az őstermelők sem mentesülnek a szociális hozzájárulási adó alól

2019. április 10. 08:05

A szociális hozzájárulási adóról szóló törvény előírja, hogy az őstermelők negyedévente kötelesek a szociális hozzájárulási adó bevallására és befizetésére.

A határidő után is érvényesíteni lehet az őstermelői igazolványt

2019. március 21. 10:36

Jelenleg több mint 281 ezer őstermelőnek van érvényes igazolványa. Kevesebb, mint 80 ezer gazdálkodó nem érvényesítette igazolványát, nekik további tennivalójuk van.

Egyszerűsített foglalkoztatással, őstermelői járulékokkal kapcsolatos változások

2020. május 26. 08:23

December 31-ig az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény szabályait a gazdaságvédelmi akcióterv keretében kihirdetett 122/2020. kormányrendelet bizonyos helyeken megváltoztatta.