Mitől foltosodnak a körtefa levelei?

Agrofórum Online

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

Kedves Olvasó!

A levélen a körtelevél-gubacsatka kártétele a levélhimlők látszanak. Ez a kártevő általában a fiatal körtefák zsenge leveleit támadja meg. A körtelevél-gubacsatka rügypikkelyek alatt telel. Tavasztól kezdi a fiatal leveleket károsítani. Viszonylag korán megfigyelhetjük, főleg a nemes fajtákon már fakadás után, virágzás kezdetén. Szívogatásának hatására a levél mindkét oldalán, eleinte zöld, majd pirosas gubacsokat kidomborodó foltokat himlőket figyelhetünk meg. A levélhimlő egy-egy levélen rendszerint nagy számban, százasával található. Kezdetben a főér oldalán szabályosan, majd elszórtan.

Később a termésen is megjelenik hasonló foltokkal és emiatt a termés torzulhat. A gubacsokban élnek az atkák. Kifejlett atka 0, 2mm nagyságú, megnyúlt testű, fehéres színű, négy lába van. Évente 2-3 nemzedéke fejlődik. A gubacsatkák a levél fonákán lévő az elhat, elfeketedett gubacsok nyílásain keresztül elhagyják a levelet és a hajtáson feljebb vándorolva a fiatal leveleket fertőzik. Száraz meleg nyarakon sok gondot okoznak. Erős fertőzés esetén (fiatal oltványoknál) korai lombhullás miatt a körtefa fejlődésében visszamard.

Védekezés

Mivel a gubacsok a levelek belsejében vannak, így az ellenük való védekezés nagyon nehéz. Felszaporodásuk megakadályozása érdekében időben mindent meg kell tennünk, hogy ne okozzanak kárt fiatal körtefáinkon, ne okozzon terméskiesést. Április végén még a tojások lerakása előtt, majd két hét múlva a kikelő lárvák megjelenésekor célszerű atkaölőszerrel permetezni, kontakt növényvédőszerek a gubacsokban lévő atkák ellen nem hatásosak, a felszívódó rovarölőszerek javasolhatók ellenük.

Ott, ahol az előző évben jelentős károkat okozott a gubacsatka fertőzés nyugalmi időszakban lemosó permetezés feltétlen ajánlott. A permetezőszereket célszerű váltogatni, hogy ne alakuljon ki rezisztencia az akaölőszerekkel szemben. A károsodott részek eltávolítása és azonnali megsemmisítése a leghatékonyabb védekezés.

Őszi körtés-fahéjas pite

2019. november 17. 09:34

Az őszi idénygyümölcsök közül a körte az egyik kedvencem. Számtalan étel van, amihez felhasználható, ezek közül én most egy édes pite receptjét hoztam nektek, bizonyítva, hogy nem csak a klasszikus szilvás-fahéjas vagy almás-fahéjas verzió állja meg a helyét.

Már hullanak a levelek, itt az idő a lemosó permetezésre!

2019. október 17. 11:05

Szüret után sok termesztő elfeledkezik a fák további növényvédelmi kezeléséről, és néhány hét után meglepődve tapasztalja növényein a korai lombhullást.

Megnyitja kapuit a Gyümölcstermesztési Kutatóintézet génbanki gyűjteménye

2018. február 14. 09:17

2018-ban a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szeretné ezt a gyűjteményt megismertetni, ezért az egyes telephelyeken nyílt napokat szervez.