COVID-Agrár

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

Agrofórum Online

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.

Csak részlegesen és területileg egyenetlenül valósulhat meg az a folyamat, amelynek során a gazdaságilag nehéz helyzetbe kerülő dolgozók utat találnak a mezőgazdasági termelésbe – mondta el Malatinszki György. A speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. ügyvezető igazgatója szerint bizonyos esetekben működhet az, hogy a munkájukat elvesztett dolgozók részt vállalnak a mezőgazdasági termelés idénymunkáiban.

Malatinszki György

„Ez főként vidéken, azon belül is elsősorban az alföldi megyékben valószínű, ahol a kézimunka-igényes ágazatok, a zöldség- és gyümölcstermesztés jellemző. Itt is elsősorban azokra lehet számítani, akiknek van már mezőgazdasági munkatapasztalatuk, évekkel, akár évtizedekkel ezelőtt már dolgoztak idénymunkán keresetkiegészítésként, vagy a diákéveik zsebpénzének megszerzésére”

– vélekedett az ügyvezető.

Van, akinek nem való

Malatinszki György szerint az nem életszerű, hogy az iparban, vendéglátásban, szórakoztatási területen tapasztalatot szerzett, vagy irodai dolgozók mezőgazdasági idénymunkára jelentkeznek, különösen akkor nem, ha megyeszékhelyeken vagy a fővárosban élnek.

Paprikaföld

Amellett, hogy a most munkanélkülivé váló embereket tehát nem lehet automatikusan a mezőgazdaság által elérhető munkaerőkínálathoz hozzászámolni, problémaként jelentkezik a külföldi vendégmunkások hiánya is.

„Korábban számos idényjellegű munkát Romániából vagy Ukrajnából érkezett vendégmunkások, sok esetben magyarok végeztek el a mezőgazdaságban. Ezekben a hetekben, hónapokban ez a határokon átívelő munkaerő-áramlás lényegében megszűnt”

– fogalmazott az ügyvezető.

Természetesen Nyugat-Európában is dolgoztak magyarok, akik közül sokan jelenleg idehaza tétlenségre vannak kárhoztatva. „Nem kizárt, hogy egy részük a bevételei kiesése miatt a mezőgazdaságot választja, de ez is csak azok esetében fordulhat elő, akik már külföldön is agrárfeladatokat láttak el” – tette hozzá.

 Csak a fejlesztés hoz megoldást

A tanulság Malatinszki György szerint éppen ezért az, hogy hosszú távon továbbra is érdemes a mezőgazdasági szereplőknek a munkaerőt kiváltó beruházásokban gondolkodniuk, ahol ez technológiailag megoldható. „Láthatjuk, hogy mind konjunktúra idején, mind pedig válságos időszakban problémát jelent a mezőgazdaságban az élő munkaerő biztosítása, még ha eltérő fokon és okokból is. Ha jól megy a gazdaság, más ágazatok szipkázzák el a dolgozókat a mezőgazdaságtól, ha pedig nehézségek adódnak, akkor a felszabaduló munkaerő egy jelentős része eleve nem hajlandó idénymunkát vállalni. Hosszabb távon ezért még mindig az a leginkább kifizetődő a hazai mezőgazdaságban, így a munkaerő-igényes zöldség-gyümölcs ágazatban is, ha technológiai beruházásokkal, professzionális eszközök, anyagok és megoldások alkalmazásával hatékony, a piac elvárásainak messzemenőkig megfelelő termelést folytatnak a gazdák” – fogalmazott a szakember.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A belga burgonyaipar a koronavírus következményeivel küzd

2020. szeptember 28. 15:47

A sült krumpli országában, Belgiumban a koronaválság rányomta bélyegét az egyik kiemelten fontos élelmiszeripari szegmensre, a burgonyaiparra.

A COVID-19 hatása az európai traktorpiacra

2020. szeptember 23. 08:04

A mezőgazdasági traktor eladás a tavalyi évhez viszonyítva 12,08%-kal csökkent az első félévben.

A KITE is szigorít a koronavírus-járvány miatt

2020. szeptember 4. 17:01

A KITE Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.

Gutenberg megnyugodhat

2019. július 29. 08:33

Sokunk gyermekkorának kedves emléke, amint apa a reggeli kávéja mellett újságot olvas. Többünk életében apa már nincs jelen, de mi a helyzet az újságokkal?

A termelés növelésével fejlődhet igazán a hazai mezőgazdaság

2019. február 5. 08:18

A mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt években uniós összehasonlításban is kiemelkedő mértékben emelkedett, 2018-ban újabb rekordot ért el, meghaladta a 2700 milliárd forintot.

Betanított munkásokat várnak az agrárcégek

2018. április 9. 10:57

A vállalkozások egyre nehezebben találnak megfelelő dolgozót, a munkaerőhiány mellett a tapasztalat hiánya és az alacsony képzettség is akadályozza az álláshelyek betöltését.

Belvíz – áldás vagy átok a mezőgazdaságban?

2020. február 27. 04:37

Igaz, hogy a gyakran hetekig vízborította területek korlátozzák a mezőgazdasági művelést. Azonban, ahogy a nagy szárazságok után igazi kincsként kezeljük az esővizet, a földeken viszonylag rövid ideig álló vízfeleslegre is tekinthetnénk értékként.