Állattenyésztés

Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenzát

MTI

Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenza - korábban világjárványt okozó - H5N8 típusát Bács-Kiskun és Csongrád megyében - közölte az MTI-vel az országos főállatorvos hétfőn.

Bognár Lajos elmondta: a madárinfluenza vírusfertőzésben érintett 226 Bács-Kiskun és Csongrád megyei gazdaságban mintegy 3,5 millió állatot öltek le, ebből preventív céllal mintegy 870 ezret.

Bács-Kiskun megyében a vírus terjedésének megakadályozása érdekében csökkenteni kellett az állománysűrűséget – tette hozzá.

A főállatorvos szerint az állattartók közvetlen kára több milliárd forint.

Bognár Lajos hangsúlyozta: a két megye közül Bács-Kiskunban a hatalmas állománysűrűség miatt okoz nagyobb károkat a madárinfluenza. Az állattartó telepek itt szinte egymást érik, így ha a megyében megjelenik a betegség, szinte lehetetlen megállítani – fogalmazott. A gyors terjedésnek az utóbbi időszak szeles, gyakran viharos időjárása is kedvezett – tette hozzá. Hozzátette: a telepek felszámolása az állategészségügyi hatóság által elrendelt állatjárványügyi intézkedés, ezért alapelvként kártalanítás illeti meg a gazdálkodókat. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat.

Az eljáró hatóság több esetben állapított meg szabálytalanságokat, ezért a járási hivatalnak többeket ki kellett zárnia a kártalanításból. Az érintett állattartók jellemzően a baromfik kötelező zártan tartásának szabályát sértették meg – tette hozzá.

Emlékeztetett, ez év januárjában Komárom-Esztergom, majd két nap múlva Hajdú-Bihar megye egy-egy állattartó telepén is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét. Gyors reagálással és szakszerű intézkedésekkel azonban sikerült helyhez kötni és megakadályozni a vírus továbbterjedését.

Az országos főállatorvos kiemelte, hasonlóan más európai országokhoz, nagy valószínűséggel a madárinfluenza-vírus fertőzést Magyarországon is a vándorló vadmadarak okozták. Az általuk terjesztett kórokozók a baromfitartó telepekre bejutva megbetegítették az állatokat, és onnan kiindulva vette kezdetét a gazdaságok közötti terjedés.

Bognár Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy januárban elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását az egész országra. Ez az intézkedés éppen a vadmadarakkal történő fertőzés lehetőségét kívánta megakadályozni, a veszélyt csökkenteni. Emlékeztetett rá, hogy a 3/2017. számú országos főállatorvosi utasításában meghatározott baromfitartásra vonatkozó járványvédelmi minimumfeltételek betartása továbbra is kötelező.

Az országos főállatorvos elmondta: mint a koronavírus esetében, a madárinfluenza esetében sem lehet pontosan meghatározni a járvány végét. Bízik azonban abban, hogy a szakszerű intézkedések mellett az időjárási tényezők is hozzájárulnak a madárinfluenza-járvány elleni küzdelemhez, ugyanis a meleg időjárás nem kedvez a vírus terjedésének.

A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Emelkedhet az állatjóléti támogatásra jutó forrás

2019. január 2. 08:05

A 2019–2025 közötti időszakra szóló új támogatási program jóváhagyási eljárásában az Európai Bizottság és Magyarország közötti szakmai egyeztetések még folyamatban vannak.

Megjelentek az átmeneti támogatásokról szóló rendeletek

2020. június 23. 12:49

A támogatásra vonatkozó kérelmeket június 29-től, három ütemben lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár által erre a célra létrehozott elektronikus felületén.

Színes csirkékről álmodtak…

2018. szeptember 13. 06:30

A kilencvenes években, amikor a gasztroforradalom hullámai végig söpörtek Magyarországon, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ehhez szükség van minőségi alapanyagokra is. Ennek a felismerésnek a hatására jópáran gondolták azt, hogy ideje pályát módosítani, hogy aztán sajtkészítővé, kertésszé vagy akár mangalica tenyésztővé váljanak. Közülük kevesen maradtak talpon, termékeik, ha még jó minőségűek voltak is, nem feleltek meg a piac követelményeinek.

Baromfihús-fogyasztás népszerűsítésére is szükség lenne

2018. december 19. 15:02

Baromfifogyasztást népszerűsítő kampányt tart szükségesnek a hazai piacon a BTT. A szervezet elnöksége a közelmúltban úgy határozott, hogy ez ügyben az Agrárminisztériumhoz és az Agrármarketing Centrumhoz fordul.