Állattenyésztés

Az európai bárányárak alakulása

NAK

A koronavírus-világjárvány okozta piaci zavarok ellenére az európai bárányárak a múlt héten tartották magukat, melyhez a magántárolási támogatás bejelentése is hozzájárult.

Az Európai Bizottság által bejelentett és az EU tagállamai által jóváhagyott 20 millió eurós magántárolási támogatás keretében 36 000 tonna friss bárányhúst 3-5 hónapos időtartamra vonnak ki a piacról. Ez a mennyiség várhatóan az őszi időszakban kerül vissza, amikorra remélhetőleg a világjárványhoz kapcsolódó korlátozások a legtöbb országban enyhülnek. Bár a magántároláshoz nyújtott támogatás az EU-ban régóta fennálló, bevált piaci támogatás, azonban a szektorban az elmúlt 20 évben ez lesz az első ilyen intézkedés.

Az április 23-án indult, egy hónapos Ramadán-periódus a második hetébe ért, ezért a korábbi hetekben a vallási ünnephez kötődő fesztiválok miatti megnövekedett megrendelési igények pozitív hatásai − melyek a piacnak jelentős támogatást adtak az elmúlt hetekben − múlóban vannak. Ezt tükrözi a Romániában, a Közel-Kelet egyik legjelentősebb élőbárány-beszállítójánál tapasztalt erőteljes, 11%-os árcsökkenés. Ugyanakkor elmondható, hogy a francia árak kissé javultak az elmúlt héten, és a magasabb brit árak szintén pozitív hatással vannak az EU-27 értékeire, bár a spanyol értékek 3,4%-kal csökkennek a korábbi hét áraihoz viszonyítva.

Az április 26-ával záruló, 17. héten a nehéz bárányok EU-átlagára 567,22 EUR/100 kg volt, ez az előző heti árakhoz viszonyítva 1,1%-os növekedést jelent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Stabilak az európai bárányárak

2020. szeptember 3. 10:32

Az elmúlt hetekben kissé enyhült a kereslet, megtörve ezzel a korábbi hetekre jellemző piaci lendületet, de a kínálat továbbra is korlátozott maradt.

Zuhantak a bárányárak egész Európában

2020. április 16. 16:09

Az EU piacát továbbra is nagymértékben befolyásolja az Egyesült Királyság exportja, és itt az árak az elmúlt hetekben szintén jelentősen zuhantak.

Továbbra is stabil az európai báránypiac

2020. június 9. 13:33

A bárányárak Európában az elmúlt héten kis mértékben visszaestek, de általánosságban stabilak maradnak, mivel egyes országokban a COVID-19 járványhoz kapcsolódó korlátozások fokozatos enyhítése serkenti a keresletet.

A korai húsvét tesz be idén a bárányexportnak

2018. március 26. 13:43

A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem éri el az értékesítéshez szükséges mértéket