Növénytermesztés
Fizetett tartalom

ZEAL – Nagy segítség a kukoricának!

UPL Hungary

A 2020-as szezonban a kukorica vetésekor, illetve kelésekor országos aszály sújtja a mezőgazdaságot. Ugyan a talajban lévő nedvesség még elegendő, hogy a magokból a csíranövény kifejlődjön, azonban a későbbi fenológiai állapotokban, amikor a párologtató zöldfelület mérete ugrásszerűen megnövekszik, a megfelelő mennyiségű májusi és júniusi csapadék nélkül a kukorica vontatottan fejlődik, és a terméskilátások már a kezdeti időszakban jelentősen csökkennek.

A kultúra indításakor elsődleges cél, hogy a kezdeti fejlődés, növekedés megfelelő legyen. Ez elősegítheti az optimális csődifferenciálódást, valamint a korai virágzást, hogy a kukorica a vegetáció folyamán a lehető leghosszabb szemképződési időhöz jusson. Mindezekhez a növény egész életciklusa alatt jó víz- és ásványianyag-ellátást, valamint optimális fotoszintetikus aktivitást kell biztosítanunk.

A kukorica növények 5-8 leveles korban gyakran ütköznek korlátba, ha ebben a fenofázisban a növekedés valami miatt megtorpan. Ez a fejlődésbeli lassulás ugyanis későbbi virágzást eredményez, amely így lerövidíti a szemképződési időintervallumot. A megtorpanás fő oka abban keresendő, hogy gyenge gyökérzet nem tud felszívni kellő mennyiségű vizet és tápanyagot – főként a foszfort – a talajból, amely a  virágzás egyik fontos faktora. Ha ebben az időszakban magukra hagyjuk a növényeket és nem támogatjuk meg a gyökér és a zöldtömeg képződését, könnyen egy erőtlen állománnyal találhatjuk szemben magunkat, amely a későbbiekben már nem tudja utolérni magát, következésképpen a terméseredmények is csökkennek majd.

Az UPL szakembereiként e kezdeti szárazságstressz ellensúlyozására javasoljuk a Zeal nevű biostimulátort! Ennek összetételét kifejezetten a kukorica igényeihez igazítva: a GA 142 kódjelű tengeri barnaalga krémen kívül még cinket, molibdént és foszfort is tartalmaz. A készítményt a kukorica 4-6 leveles állapotában, 2-3 l/ha dózisban javasoljuk kijuttatni. Ez az időszak azért optimális, mert a leendő hozam szempontjából kritikus stádium, a csődifferenciálódás előtt tudja hatását kifejteni, ezzel segítve a növényt a stressz legyőzésében és az optimális fejlődésben.

A készítményben található hatóanyagok aktiválják több olyan létfontosságú enzim működését, melyek segítségével megnő a talajból történő víz- és tápanyagfelvétel hatásfoka, így nő a szárazsággal szembeni ellenálló képesség, a fotoszintetikus aktivitás. Ennek eredményeképpen növekszik a biomassza felhalmozódása mind a gyökérben, mind növény föld feletti részeiben is. (Lásd: 1. sz. és 2. sz. kép)

1-2. számú kép

KÍSÉRLETI EREDMÉNYEK

A Zeal a korábbi években már számos külföldi kísérletben (USA, Franciaország, Lengyelország) eredményesen mutatta meg, hogy milyen nagy segítséget jelenthet a vele való kezelés. A hazai vizsgálatok közül két kísérletet mutatunk be.

Az első kísérlet Békés megyében, Mezőberényben, az Agrowerk Kft. területén került beállításra, takarmány kukoricában, intenzív termesztési körülmények mellett. A Zeal-os kezelés a kukorica 6 leveles állapotában történt, 2,0 l/ha-os dózisban. A kísérlet eredménye az 1. sz. táblázatban látható.

1. sz. táblázat: Zeal kísérlet árukukoricában

A 460 kg terméstöbbletet a Zeal még ilyen nagy terméspotenciál mellett is ki tudta alakítani. A megtérülés többszöröse a kezelés költségének!

A második kísérletben, hibrid kukorica termesztésben nemcsak a kezdeti fejlődést, hanem a virágzást, illetve a megtermékenyülést is támogatta biostimulátor. A Zeal (2,0 l/ha) 6 leveles fenológiában, míg 10 %-os bibe virágzásnál Atonik 0,75 l/ha-os dózisban juttattuk ki.  Az 1. számú kísérletben fertil, a 2. számúban hímsteril vonal szerepelt. Könnyen kiszámítható, hogy a hibrid kukorica előállításban is a kezelések költségének többszörös megtérülése realizálódott. A két kísérleti kezelés eredménye a következő diagramban látható:

2. sz. táblázat: Zeal + Atonik kísérlet hibrid kukorica vetőmag előállításban

A Zeal nagy segítséget nyújt a hibridekben kódolt genetikai potenciál minél nagyobb kiaknázásában. Ez a hozzáadott érték betakarításkor természetesen – ahogy a fenti kísérleti adatokból is látszik – pénzügyileg is megtérül.

Valovics Attila
fejlesztő mérnök

Vasas László
területi képviselő

UPL Hungary

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Alapozza meg a jó búzatermést már most ősszel!

2020. szeptember 30. 09:31

Ha ősz, akkor búzavetés, és ezzel együtt őszi alaptrágyázás. Legfontosabb kultúrnövényünk termésmennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek között is a tápanyag-ellátottság szerepe a legnagyobb, mintegy 30%-ban ezen múlik, milyen termést aratunk a következő nyáron.

Kalászosok trágyázása, de mikor hasznosul a „hasznos”?

2020. szeptember 25. 07:59

Termesztett növényeink táplálását szolgálja termőtalajaink tápanyagtőkéje, mely áll a talajképződés folyamán akkumulálódó természetes tápanyag tőkéből és a gazda által alkalmazott, azt kiegészítő és gazdagító trágyaanyagok hatóanyagaiból. Ezen talajban lévő tápanyagok (tőke formák) körfolyamatai határozzák meg a hozzáadott tápanyagok sorsát és hasznosulását (is).

Egy szerethető KWS Kashmir kukoricaállomány a Nyírségben

2020. szeptember 24. 19:04

Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél 2018 óta pedig KWS repce és kukorica is kerül a talajba.

FIGYELEM, FIGYELEM!

2020. szeptember 21. 11:31

10 éve vagyunk a piacon! Munkatársaink sokat tettek azért, hogy mostanra, amikor újabb nagy lépésre szánta el magát anyavállalatunk, mindenki számára ismertek legyenek a Caussade genetikát hordozó kalászosok. Minőségi vetőmag előállítást, eredményességet hirdető, több francia cég összeolvadásával új cégcsoport jött létre LIDEA néven.

Gabonaárak: aláírás előtt a helyzet változatlan

2020. január 15. 06:36

A chicagói árutőzsdén a szójabab és a kukorica árjegyzése alig változott, a szójabab tonnája 346 dolláros szinten, míg a kukoricáé a tonnánkénti 153 dollárnak megfelelő kurzuson stabilizálódott.

Argentína bolondítja meg a szójabab kereskedését

2020. február 27. 10:47

A szójabab árjegyzése 0,4 százalékkal a tonnánkénti 327,43 dollárnak megfelelő szintig emelkedett, de napközben a 330,28 dolláros szinten is kötöttek üzletet.

Egy hihető ígéret: a Huminisz-technológia 13,9% többletet eredményezett kukorica, napraforgó és szója esetében 8 év átlagában

2019. május 31. 09:01

A Huminisz Kft. technológiájának használata 8 év átlagában kukorica, napraforgó és szója esetében 13,9 százalékos terméstöbbletet eredményezett. Ez kifejezetten magas értéknek számít, különösen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a megtérülési mutató ezeknél a kultúráknál átlagosan 4-5-szörös.

Három hetes mélyponton a kukorica

2020. június 24. 08:03

Európában visszatértek a mínuszok, a négy kiemelten fontos agrártermék közül háromnak az ára csökkent a következő határidőre.