Növénytermesztés

70 ezer idénymunkást vár a brit mezőgazdaság

MTI

A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt - mondta kedden a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter.

George Eustice, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta kedd este a Downing Streeten, elmondta: a nagy-britanniai mezőgazdasági idénymunkák nagyon nagy részét rendszerint román és bolgár vendégmunkások végzik, ám az idén az agrárszektornak – mindenekelőtt a gyümölcs- és a zöldségtermelőknek – brit munkavállalókat is be kell vonniuk a betakarítási munkálatokba.

Eustice ismertetése szerint a brit kormány az elmúlt hetekben együttműködést kezdett a mezőgazdasági vállalkozásokkal annak érdekében, hogy brit dolgozókat lehessen rávenni a részvételre a betakarításban, különösen olyanokat, akiket eredeti alkalmazójuk a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt kényszerszabadságra küldött.

A miniszter elmondta azt is, hogy a brit kormány keddtől pickforbritain.org.uk címen külön online tájékoztató felületet működtet, amelynek célja az érdeklődők és a munkavállalókat kereső mezőgazdasági termelők közötti kapcsolatfelvétel elősegítése.

A brit kormány kedd este külön közleményben is arra biztatta a kényszerszabadságon lévő munkavállalókat és a diákokat, hogy jelentkezzenek mezőgazdasági idénymunkára.

A Downing Street által közzétett felhívás szerint azok a továbbra is alkalmazotti állományban lévő munkavállalók, akiknek fizetését a koronavírus-járvány elhatalmasodása után meghirdetett munkahelymegőrző program keretében jelenleg jórészt kormány folyósítja, nem esnek el ettől a juttatástól akkor sem, ha mezőgazdasági idénymunkát vállalnak.

Az októberig szóló munkahelymegőrző program keretében 7,5 millió kényszerszabadságra küldött, de továbbra is alkalmazásban álló magánszektorbeli munkavállaló bérét folyósítja az állam.Az érintett alkalmazottak korábbi eredeti alapjövedelmük 80 százalékát kaphatják meg költségvetési forrásból; a juttatás felső határa havi 2500 font (egymillió forint).

A hazai idénymunkások toborzásába bekapcsolódott a brit trónörökös is, aki szerint a második világháború idején meghonosított munkavállaló-mozgósításhoz hasonlatos kezdeményezésre van szükség a mezőgazdaság megsegítése végett.

Károly walesi herceg, II. Erzsébet királynő elsőszülött fia kedden közzétett videóüzenetében kijelentette: kemény, de hatalmas fontosságú munka vár a jelentkezőkre annak érdekében, hogy a termény ne vesszen kárba.

A brit mezőgazdasági szövetség (NFU) a minap külön nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra a kockázatra, hogy ha nem lesz elég idénymunkás, a gyümölcs- és zöldségtermés jelentős része a földeken fog elrothadni. Az NFU becslése szerint a szektornak az idén 70 ezer idénymunkásra lesz szüksége a gyümölcs- és a zöldségtermés betakarítására. A szervezet hangsúlyozta, hogy e munkavállalók nagyon nagy többsége hagyományosan a kelet-európai EU-országokból érkezik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Növények védelme a természet erejével

2018. március 6. 13:47

A Trichoderma nemzetségbe tartozó gombafajok a kórokozókkal szemben hatékony védelmet nyújtanak a növényeknek.

Viszlát málna, hello kivi?

2018. július 16. 11:47

A közelmúltban látott napvilágot a hír, miszerint a klimatikus változások hatására több bogyósgyümölcs termesztése is ellehetetlenül hazánkban. Talán ez volt az első eset, amikor a hazai fogyasztók szembesültek azzal, hogy a sokat emlegetett időjárási változások következménye már nem csak a távoli jövőben határozza meg a mindennapjainkat, hanem itt és most.

Milyen zöldségeket vethetünk a nyár közepén?

2020. július 13. 06:59

Lehetséges a nyár közepén még valamely zöldségfajok vetése? Több hely felszabadult már kertemben, melyet szeretnék megfelelőn hasznosítani.

Zöld Kert-TÉSZ: a prémium minőség garantált

2019. november 27. 13:43

A gyorsaság nagy szerepet játszik a sikeres értékesítésben, a betakarítást követő egy héten belül a paprikának meg kell érkezni a rendeltetési helyére, a boltok polcaira.