Terményárak

Tíznapos csúcson a búza ára

Agrofórum Online

A búza 0,5 százalékkal drágult, de a kukorica 0,4, a szójabab pedig 1,3 százalékkal ért kevesebbet Chicagóban. Európában a repce ára csökkent, de a többi fontos agrártermék kurzusa emelkedett.

Oroszország csökkentette terméskilátásait, ami jótékonyan hatott a búza árára, hiszen plusz értékesítési lehetőségek adódnak az amerikai termelők számára. Ez a harmadik egymást követő napon hozott pluszt a kereskedésben.

„A hétfői több hónapos mélypontot követően kezd magára találni a kurzus, amihez hozzájárult, hogy bizonyos mértékű kockázati prémium rakódott az árfolyamra a világ több régiójában várható kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Ezek hatással lehetnek a globális exportra a következő időszakban” – emelte ki elemzésében Matt Zeller, az INTL FCStone munkatársa.

Közben a szójabab ára 1,3 százalékkal egyhetes mélypontra csökkent, mert egyre jobban növekednek az aggodalmak a világ legnagyobb szójatermelőjénél.

„A Kína és Egyesült Államok közötti kereskedelmi feszültségek éleződése sok energiát követel a szereplőktől és rányomja bélyegét a piaci hangulatra is az agrárpiacon. Most egyre forróbb a retorikai csatározás a két ország között” – hangoztatta a Thomson Reuters hírügynökségnek Mark Schultz, a Northstar Commodity árupiaci elemzője.

Még az sem hozta meg a vevők kedvét a piacon, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) hetei jelentésében a vártnál magasabb szójabab exportértékesítési adatok szerepeltek. A kivitel 1,67 millió tonnára emelkedett az előző heti 1,2 millióról.

Európában a vevők kerültek fölénybe, bár a repce kivételt jelentett. Ennek az agrárterméknek a kurzusa 1,75 euróval a tonnánkénti 374,5 eurós szintre csökkent. A malmi búza ára 2 euróval emelkedett rendkívül élénk forgalom mellett. Összesen 25 215 üzletet kötöttek a párizsi árutőzsdén. A takarmánybúza is drágult. A 163 euró/tonnás érték 1,75 eurós drágulásnak felel meg. A kukorica 1,5 eurót szedett magára és 167 eurós tonnánkénti ár alakult ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Orosz és ukrán búzát vásárolt Egyiptom a legutóbbi tenderen

2020. augusztus 6. 05:37

A párizsi árutőzsdén nem volt túl jó a hangulat, csak a takarmánybúza ára ment feljebb, a repce, a kukorica és a malmi búza árjegyzése ezzel szemben csökkent a következő határidőre.

Elhárult a bioetanol- és fehérje-előállítást fenyegető veszély

2018. január 23. 08:54

Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén döntött többek között a bioüzemanyagok felhasználási részarányáról és a biomassza-felhasználás csökkentéséről.

Két hetes csúcs után csökken a szójabab ára

2020. május 29. 08:03

Európában rossz napja volt a repce befektetőinek, de a másik három gabonafajta kivétel nélkül drágult a következő határidőre.

Megállíthatatlan a búza drágulása

2020. január 22. 04:37

A búza ára az elemzők szerint alapvetően azért növekedett látványosan, mert a rivális exportőrök piaci magatartása felfelé hajtotta a kurzust. A tonnánkénti mennyiségre átszámított ár a 213,52 dolláros szintig ugrott fel.