Terményárak

Beárnyékolja a szójabab piacát a kereskedelmi konfliktus

Agrofórum Online

A búza három emelkedést hozó nap után csaknem másfél százalékot vesztett értékéből. A szójabab kurzusa közben gyengült az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi konfliktus miatt.

Kína új, nemzetbiztonsági jogszabályokat akar bevezetni Hongkongban a tavalyi demokrácia-támogató demonstrációkat követően. Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette Pekinget, hogy Washington „nagyon határozottan” reagál majd a korábbi brit kolónia feletti ellenőrzés növelésének kísérletére. Ez a konfliktus tovább élezi a két ország közötti feszültséget és az agrártermékek piacán is érezteti hatását, ugyanis mérsékeltebb kereslethez vezethet a piacon, amit a kereskedők el is kezdtek beárazni. Az sem enyhített ezen, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) csütörtökön közzétett heti jelentése szerint a szójabab exportértékesítése a vártnál magasabb lett.

„A kínai kormánytisztviselők bejelentették, hogy Kína nem aggóik a kereskedelmi konfliktus kiújulása miatt. Az Egyesült Államok és a Kína közötti komolyabb feszültség lehetősége így továbbra is beárnyékolja a mezőgazdasági piacokat” – szögezte le a Commerzbank elemzése.

A búza ára közben 1,4 százalékkal csökkent, mert az oroszországi termőterületek kedvezőtlen időjárása csökkenti a globális kilátásokat. Ennek ellenére nem tartanak attól a piacon, hogy komolyabb hiány alakulna ki búzából.

A kukorica ára, enyhén 0,1 százalékkal emelkedett, jól haladnak a vetési munkálatok az Egyesült Államokban, idén hatalmas termésre számítanak. A pluszt az etanolpiac további normalizálódása okozhatta a chicagói árutőzsdén.

Európában vegyesen alakult a pénteki nap. A repce és a kukorica drágult, ám a malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett. Egy tonna malmi búzáért 188,25 eurót adtak, ami 1,75 százalékos mínuszt jelentett közepes forgalom mellett. Összesen 16 122 kontraktus jött létre a nyílt piacon. A takarmánybúza 80 eurócenttel a 161,75 eurós tonnánkénti szintre csökkent. A repce viszont 1 euróval 375,5 euróig drágult. A kukorica befektetői is örülhettek, a 169,25 euró/tonnás kurzus 2,25 eurós emelkedésnek felelet meg Párizsban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

RAPOOL-REPCÉK 2020: CRISTAL

2020. május 28. 04:46

A CRISTAL kiemelkedő terméspotenciálú, középkorai hibrid. Robusztus, magas habitus és óriási becők jellemzik. Ősszel erőteljes a kezdeti fejlődési erélye, és ezt a tulajdonságát a megkésett vetésekben is kiválóan kamatoztatja.

Csak a malmi búza drágult Európában

2020. május 26. 08:03

nkább pesszimista volt a hangulat a párizsi gabonatőzsdén. Egyetlen termék ára emelkedett, ez a malmi búza volt. Chicagóban nem nyitott ki a parkett az Emlékezet napja miatt.

Peronoszpóra fajok jelentősége szántóföldi kultúrákban

2019. január 23. 04:36

A szerző célja, hogy a peronoszpóra eredetű betegségeken belül felhívja a figyelmet és ismertesse a szóján (Glycine max) károsító Peronospora manshurica, valamint az őszi káposztarepcét (Brassica napus L. convar. napus) és az olajretket (Raphanus sativus var. oleiferus) fertőző Peronospora parasitica kórokozó gombafajok jelentőségére, bemutatva tüneti megjelenésüket és a védekezési lehetőségeket.

Az erősödő dollár miatt csökkent a búza ára

2020. június 6. 08:47

Párizsban a hét előző napjaihoz hasonlóan továbbra is vegyesen alakult a piaci hangulat, bár összességében inkább az eladók kerültek fölénybe.