Terményárak

Négy napos drágulás után csökkent a kukorica ára

Agrofórum Online

A búza 1,4 százalékkal drágult, a kukorica 0,6 százalékot vesztett értékéből, míg a szójabab 0,7 százalékos mínuszban zárt pénteken. Európában inkább a vevők uralták a piacot, egyedül a kukorica ára csökkent a hét utolsó kereskedési napján.

Az amerikai kukorica- és szójabab-határidős kereskedés pénteken azért mutatott mínuszt a szakértők szerint mert az Egyesült Államok és Kína közötti feszültség egyre jobban fokozódik. Peking Hongkongra vonatkozó korlátozási tervei pesszimizmust okoz a piacon. Három egymástól független nem hivatalos forrás szerint is Kína csökkentheti az amerikai mezőgazdasági importot, ha Washington szigorúan reagál Peking azon törekvésére, hogy Hongkongban érdemi változásokat vezetnének be a demokratikus intézményrendszerben. Az ázsiai városállamban Peking csökkenteni szeretné az amerikai befolyást.

„A napi aktuális, nem fundamentális, tehát nem a termeléshez kötődő híreken alapuló kereskedési nap zajlott pénteken. Bizonytalanságok figyelhetők meg az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokban, ami az agrárpiacokon is lecsapódik” – mondta Terry Reilly, a Futures International árupiaci cég elemzője.

A búza drágulását az indokolta, hogy a kereskedők meleg, száraz időjárásról szóló előrejelzéseket kaptak az Egyesült Államok termőterületivel kapcsolatban, illetve csökkentek a betakarítási becslések Európában a száraz tavasz után.

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) az elemzők várakozásainál alacsonyabb exportértékesítést jelentett: 192 400 tonna, illetve 200 000 tonna szójababot szállítottak Kínába.

Európában ismét zömmel drágultak a gabonafélék, csak a kukorica kurzusa csökkent valamelyest. A malmi búza 1 euróval a 188,25 euró/tonnás értékre emelkedett. Nem volt túl élénk a piaci forgalom, 12 651 üzletkötést kötöttek a következő, szeptemberi határidőre. A takarmánybúza 70 eurócenttel a 163,6 euró/tonnás értékre ment fel. A repce szintén pluszban zárt, az 50 eurócentes emelkedés 369,75 euró/tonnás árszintet eredményezett. A kukorica viszont vesztett értékéből, a 167 euró/tonnás ár 50 eurócentes mínusznak felel meg.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Továbbra is mínuszban a gabonapiacok

2020. február 22. 13:17

Még mindig a koronavírus fogja vissza az árak emelkedését, egyre kevesebben bíznak abban, hogy a közeljövőben megélénkülhet a kereslet a gabonák iránt.

Felgyorsult a szójabab betakarítása Argentínában, már a földek 38 százalékán végeztek

2020. április 19. 17:41

Az argentin termelők ebben a szezonban már a szójaföldek 37,8 százalékáról takarították be a termést, az eddigi adatok szerint az átlagos hektáronkénti hozam 3,42 tonna - derült ki a Buenos Aires-i Gabonatőzsde heti jelentéséből.

Két hetes mélypont után drágult a szójabab

2019. október 29. 16:03

A kukorica piacán nem várnak érdemi változást a keresleti oldalon, ez csak a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi konfliktus enyhülése változtatna.

A savanyú, a normál és a lúgos

2018. március 8. 09:36

A Terragro Kft. termékei nemcsak a növény, hanem a talaj szempontjából is jótékony hatásúak.

Talajélet Videó