Terményárak

Két hónapos csúcs közelében a szójabab

Agrofórum Online

A búza ára 0,6 százalékkal csökkent, a szójabab árjegyzése is csökkent, de csak 0,3 százalékkal. A kukorica viszont 0,7 százalékkal drágult Chicagóban. Párizsban a malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb, míg a kukorica és a repce drágább lett.

A múlt heti erős kínai exportkereslet után igaz némileg csökkent a szójabab ára az Egyesült Államokban, de nem szakadt el nagyon a pénteki értéktől a kurzus. Két hónapos csúcsra szaladtak az árak, de nem tudták megtartani azt a szintet.

„Az elmúlt napok drágulása egy korrekciónak tekinthető egy rendkívül hosszú előkészítési időszakot követően. Sok a bizonytalanság a piacon, nem tudni, hogy az eladói hangulat meddig tarthat ki a lokális csúcsot követően” – nyilatkozta Joe Vaclavik, a Standard Grain agrárpiaci cég elnöke. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) pénteken 588 ezer tonna szójabab-értékesítésről számolt be.

A búza árának lefelé csúszásában szerepet játszott, hogy a betakarítás jó ütemben folytatódik Texasban és Oklahomában, míg az észak termőterületekről is jó hírek érkeztek. Az árcsökkenést visszafogták az Oroszországból érkező hírek, amelyek szerint a búza termése 40 százalékkal csökkenhet a tavalyhoz képest hidegebb időjárás és az aszály miatt.

A kukorica drágulását a magasabb olajárak és azokon keresztül az etanol iránti igény növekedése támogatta. Plusz aggodalmak merültek fel az Egyesült Államok közép-nyugati részeiben tapasztalható szárazság miatt is.

Európában most a repce és a kukorica drágult, míg a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa csökkent. A malmi búza 75 eurócenttel a tonnánkénti 186 eurós szintre húzódott vissza viszonylag alacsony forgalom mellett. Összesen 12 667 üzletet kötöttek a nyílt piacon. A takarmánybúza árjegyzése 1,5 euróval a 162,5 euró/tonnára csökkent. A kukorica befektetői örülhettek a 169,75 eurós tonnánkénti ár 25 eurócentes drágulást jelentett. A repce jobban, 3,75 euróval drágult és 378,75 euró/tonnáig menetelt a kurzus

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Amerikai kukoricát vásároltak a kínaiak

2020. július 15. 10:10

Chicagóban a búza és a szójabab ára is 0,5-0,5 százalékkal emelkedett, azonban a búza kurzusa 0,7 százalékkal csökkent. A repce 0,5 százalékkal lett olcsóbb kedden. Európában jó hangulat uralkodott az árupiacon. A mali búza, a takarmánybúza és a kukorica is drágult, miközben a repce stagnált.

Hat hónapos mélyponton a szójabab ára

2020. március 13. 07:33

A mezőgazdasági termékek árára jelenleg kevésbé figyelnek a világpiacon a nyersanyagok és árupiaci termékek kategóriájában, hiszen az olajpiaci zuhanás hosszú távú hatásai jóval jelentősebbek lehetnek.

Emelkedéseket hozott ez a hét a gabonapiacokon

2020. április 11. 08:02

Európában múlt héten a malmi búza ára lendületesen, 3,8 százalékkal a tonnánkénti 198 euróig lőtt ki, míg a takarmánybúza kurzusának emelkedése alig maradt el ettől a teljesítménytől.

Intenzív és sikeres szójatermesztés Yara technológiával

2019. május 10. 10:40

A szójatermesztés költségszerkezetében 40%-ot tesz ki az inputanyagoké (kb. 15%-kal alacsonyabb, mint a kukorica esetében), és ebből 15-20%-ot a műtrágyára fordított összeg.