Terményárak

Továbbra is a kínai vásárlások miatt drágul a szójabab

Agrofórum Online

Az Egyesült Államokban a búza 0,5 százalékkal drágult, míg a kukorica kurzusa 0,2 százalékkal csökkent, ám a szójabab szintén drágult, itt a kurzus 0,3 százalékkal ment feljebb. Párizsban nincs határozott iránya a piacnak, a repce és a kukorica olcsóbb, míg a malmi búza és a takarmánybúza drágább lett a következő határidőre.

A szilárdnak tekinthető kínai kereslet továbbra is fokozza a befektetői kedvet a szójabab piacán. A kukorica ára a termésviszonyok javulása miatt csökkent. A búza három egymást követő napi csökkenés után drágult, amit a korrekciós hatás mellett az Egyesült Államok déli régióiban a betakarítási munkálatokról érkező hírek támasztottak alá. A kereskedők az ország Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) csütörtökön esedékes havi kínálati és keresleti jelentésére várnak, ez adhat határozottabb irányt a következő napok kereskedésének.

Kína nemrégiben vásárolt jelentős mennyiségben amerikai szójababot. A kereskedők azt állították, hogy a kínai állami tulajdonban lévő Sinograin decemberben legalább 120 ezer tonna amerikai szójababot vásárolt, amelynek a szállítása történt meg.

„Az Egyesült Államokból származó szójabab olcsóbb, mint a brazil termékek. Ráadásul egyes hírek szerint a dél-amerikai ország készletei lassan kezdenek majd kimerülni ahogy sorra múlnak el a nyári hetek” – hangoztatta Dan Roose árupiaci szakértő.

Továbbra sem talált magára az európai agrárpiac. A repce és a kukorica ára csökkent, míg a malmi búza és a takarmánybúza drágább lett. Igaz jelentős elmozdulások nem történtek az árjegyzésekben. A malmi búza kurzusa 50 eurócenttel a 185 euró/tonnás értékig emelkedett a következő, szeptemberi határidőre, kimondottan alacsony forgalom mellett. Decemberre és 2021 márciusára is 50 eurócenttel drágult az ár. Mindösszesen 9750 kontraktus jött létre. A takarmánybúza júliusra szintén 50 eurócenttel ment feljebb és 162,5 euró/tonnás ár alakult ki. A két következő határidőre, novemberre és januárra viszont 25-25 eurócenttel ment lejjebb az ár. A kukorica augusztusra 75 eurócenttel 168,5 euró/tonnáig csökkent. Novemberre ás januárra 25-25 eurócentes mínuszt tapasztaltak a parketten. A repce augusztusra 50 eurócenttel került kevesebbe, ami 378,25 euró/tonnás kurzust eredményezett. Itt novemberre 25 eurócenttel olcsóbb, ám februárra 25 eurócenttel drágább lett az árjegyzés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Egyre jobban hiányoznak az esőzések Oroszországban

2020. szeptember 29. 08:17

Oroszországnak nagy esőzésekre lenne szüksége a következő hetekben, mivel gazdálkodói továbbra is száraz talajba vetik a 2021-es őszi búza termését.

Terménypiac: megtörő lendület, korrekció vagy fordulat?

2020. szeptember 28. 11:21

A szeptember 21-ével kezdődő héten mintha kifáradtak volna a piacok és a korábbi lendületes áremelkedést csökkenés váltotta fel.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

GMO kérdés szójában - avagy a gőz a hajókürtre van kötve?!

2018. július 9. 18:06

A fenti címmel küldött egy figyelemre méltó írást harangozó János bátyai szójatermesztő, aki – ahogy ez az írásából is kiderül – 42 éve foglalkozik (birkózik) e jeles hüvelyes növénnyel.

Jó kukoricatermésre számítanak az Egyesült Államokban

2020. április 1. 08:03

A kukorica annak ellenére drágult, hogy az etanolgyártás drámai visszaesésben van.

Amerikában drágultak a gabonák múlt héten

2020. június 3. 06:36

A párizsi árutőzsdén a malmi búza ára stagnál öt nap után és a ugyanúgy a 188,25 euró/tonnás áron ment hétvégi pihenőre a kurzus, mint egy hete.

Csökkentek a mezőgazdasági termékek árai

2019. július 31. 09:36

A búza a kukorica és a szója ára is csökkent. A kukorica kurzusa 0,9 százalékkal ment lejjebb, egy véka 412 dollárcentbe került.